Magyarok Nagyasszonyáról nevezett római katolikus leánylíceum, Debrecen, 1933

kacaja elűzte a csendet az alvó város utcáiról, amikor népes csapatunk az állomás felé sietett, 11 óra előtt érkeztünk célunkhoz, ahol legelőször is a gyönyörű székesegyházban szentmisét hallgattunk, utána a székesegyház belsejét és kriptáját tekintettük meg. Ezután végigmenve az igazán kedves és tiszta városkán, sorra elénk tárultak Eger gyönyörű barokk templomai és épületei, melyeket mind szerettünk volna részletesen is megtekinteni, de vezetőnk nem engedett időt : tovább, tovább a várba! — hangzott a jelszó. Igen, az egri vár ! Ki ne ismerné a várnak és hős védőinek történetét ? íme, itt állunk előttük. Itt harcolt Dobó, itt verte vissza a törököt Bornemissza, emitt áll még most is Bebek bástyája ! De ez mind nem elég! Be kell menni a várba, be a kazamattákba, melynek bejáratánál alussza örök álmát a hős Dobó István. És mi mindent őriznek a kazamatták! Ágyuk, fegyverek, Bornemissza Gergely által készített lövedékek, edények sorakoznak egymásmelleit múzeumi elrendezésben. Mély megilletődéssel álltunk meg egy üveglappal elzárt üreg előtt, hol az egykori hős védők csontjai pihennek. Mikor ismét napfényre kerültünk, elzarándokoltunk Gárdonyi Gézának, a nagy írónak a vár bástyáján lévő sírhelyéhez. Ebéd után nagyszerű szüreti felvonulásban gyönyörködtünk, majd az országos hírű lyceumot tekintettük meg, különös figyelemmel annak gyönyörű freskókkal díszített kápolnáját és könyvtárát, valamint gazdag és értékes képtárát. Még egy rövid séla, s azután fájó szívvel vettünk búcsút ettől a kedves és igazán szép várostól, és valóban őszintén, a szívünkből fakadt a búcsúszó : viszontlátásra! Tavasszal a rendi ünnepségek és a közeledő vizsgálatok miatt nem hagyhattuk el szűkebb hazánkat, Debrecent, csupán a „Madarak és fák napját" kapcsoltuk össze egy kedves kirándulással, melyről Tudóssy Júlia II. o. I. a következőkben számol be: „Egy gyönyörű májusi napon kihirdették az iskolában, hogy szombaton, 26-án az intézet minden iskolája kirándul a cserei erdőbe. A nagy hír bejárta a tantermeket, s mintha az ablakhoz ütődő legyecskék is azt zümmögték volna: „Kirándulunk, kirándulunk!" De a kirándulás sem ment minden előkészület nélkül. A kis elemisták titokzatos arccal jártak-keltek, imi vidám dalokat énekeltünk az énekórákon és a tízpercekben, a folyosón meg egy VII. lícista aggodalmas arccal magolgatott egy hosszú papírlapról valamit; könnyű volt kitalálni, hogy beszédet tanul az ünnepségre, így teltek a napok, s hamar elérkezett a szombat! Hiába volt borongós az ég, pontosan ,8-ra együtt voltunk az iskolában. Az iskolatáska helyett most hátizsákot cipeltünk, tele jóféle elemózsiával. A velünk tartó anyukák plédet, esernyőt is hoztak. Elindult a 'menet az erdei vasút állomás felé! Az iskola zászlója után apró elemisták baktattak jókora csomagokkal. Sorban mögöttük a gyakorló, polgári, ipari, líceum, képző növendékei. Szép rendben megérkeztünk az állomásra és végre minden osztály elhelyezkedett a számára kijelölt szakaszban. Amint kiértünk a városból és megpillantottuk az erdőt, nyomban kiröppent az álom a szemünkből, és itt is, ott is fölhangzott a vidám nóta. A cserei er— 26 —