Magyarok Nagyasszonyáról nevezett római katolikus leánylíceum, Debrecen, 1932
II. Iskolánk az 1932-33. iskolai évben. ügyvitel. Iskolánk a f. tanévben VII. osztályát nyitotta meg s a nyilvánossági jogot a vall. és közokt. miniszter 34.151—1932. V. sz. a. adta meg. Szept. 3-án tartottuk alakuló értekezletünket. Szept. 5-én folytak le a javííó-, különbözeti- és magánvizsgálatok, amikor az összes javító, számSzerint 7, felsőbb osztályba léphetett, 2 tanuló pedig sikeres magánvizsgálatot tett. Szept. 6. és 7-én folytak le a pótbeirások, amelyek eredményeként a rendes tanulók száma 266 lett. Az év végéig beiratkozott még 21 magántanuló. Szept. 9-én tartottuk a Veni Sanctét, 10-én kezdtük a rendes tanítást, amely a törvényes szüneteken kivül megszakítás nélkül folyt junius 15-ig. Okt. 14., gróf Klebelsberg Kűno temetése napján gyászmisén voltunk. Nov. 17. Intézetünk alapítójának, Svetits Mátyásné halálának 50. évfordulóján gyászmisén voltunk, amikor Mellau Márton igazgató kegyeletes beszédben méltatta a nemeslelkíi nagyasszony lelki képét. Nov. 19. A magas püspöki kar határozata folytán először ünnepeltük meg Szent Erzsébet napját. Dec. 19—21. Két jelentkező sikeres magánvizsgálatot tett. Dec. 21.—jan. 3-ig karácsonyi szünet. Febr. 14. Gróf Apponyi Albert temetésén gyászmisén voltunk. Április 9—18. Húsvéti szünet. Május 7. Kirándulás Lillafüredre, 20-án a cserei erdőbe. Junius 8—10. Magánvizsgálatra 17 tanuló jelentkezett. Junius 16—20. összefoglalások. 25-én Te Deum. Változás a tanári testületben. Tanári testületünk uj taggal gyarapodott. Vereb Mária Aura iskolanővér az Orsz. Zeneakadémián szerzett tanári oklevele alapján megkezdte működését. Holczinger Mária Angéla énektanár az intézet más tagozatában nyert beosztást. Velsinszky Piroska természetrajzszakos tanár az intézettől megvált és helyette Darázs Erzsébet gyakorló tanár nyert alkalmazást. Az intézet épülete. A VII. osztály elhelyezéséről kellelt gondoskodnunk, ami oly módon sikerült, hogy egyik osztály az internátus egyik nappali termét kapta. A két éve befejezett épités óta az intézet épületében más változás nem történt. | Testnevelés. Május 30-án tartottuk meg a gyak. isk., tanítónőképző és — 19 — 2*