Zsidó reálgimnázium, Debrecen, 1940
22 sikerű kiállításon az egyesület 60.— P értékben megvásárolta a művész önarcképét, és azt a gimnáziumnak ajándékozta. A képkiállítás megnyitásán dr. Magyar Simon, az egyesület alelnöke mondott a zsidó művészet forró szeretetétől áthatott beszédet. A Barátok Egyesülete adta ki Racine Eszter-ének magyar fordítását, erről Évkönyvünknek egy másik cikkében emlékezünk meg. S végül vizsgái jutalmak céljára 100.— P-t juttatott el intézetünkhöz az egyesület elnöksége. A Barátok Egyesületének tisztikara a következő: elnök Debreczeni Jenő, társelnökök Gál Samu és Weisz Dávid, alelnökök Hartstein István, dr. Magyar Simon, Szöllös Ármin, titkár dr. Kardos László, ügyész Aczél Jenő dr., pénztárnok Bencze László, ellenőr Hajós Géza. Tiszteletbeli elnökök Fejér Ferenc dr., Geszti József dr., Kardos Albert dr., Ungár Jenő és Weisz Pál dr. Diákszövetség. A Zsidógimnázium Volt Diákjainak Szövetsége 1932. februárjában alakult meg. Tagja lehet minden volt zsidógimnázista. A tisztikar névsora: tb. elnökök: Dr. Kardos Albert ny. igazgató és Dr. Vág Sándor igazgató, elnök: Dr. Gonda László, társelnökük: Dr. Klein Ferenc és Dr. Kádár Tibor, alelnökök: Dr. Engel Miklós (ügyvezető), Dr. Kun István, Dr. Polatsek Ernő, főtitkár: Dr. Gál György, titkárok: Dr. Friedmann László és Dr. Klein László, jegyzők: Springer István és Dr. BIau László, főpénztáros: Dr. Róth László, pénztáros: Friedlander József, ellenőr: Guttmann Miklós. A választmánv 30 tagból áll: üóltevőink. I. Nagytemplomi adományok a gimnázium építési és berendezési alapjára: Adorján József 5.—, Adorján László és István 5.—, Dr. Bársony Menyhért 2.—, Berkovits József 30.—, Békési József 5.—. Csillag István 8.—, Csillag Miklós 5.—, Feldheim Imre 20.—, Feldmesszer Pál 5.—, Dr. Fényes Jenő 5.—, Fogel Andor 5.—, Fohn Sándor 10.—, Fohn Márton 3.—, Dr. Gátas Sándor 3.—, Gottlieb Andor 10.—, Grosz Ignác 5.—, Dr. Gyenes Dénes 5.—, Herskovits József 10.—, Dr. Kardos Albert 5.—, Keiner Miklós 10.—, Klein Miksa 10.—, Dr. Kun Miklós 20.—, Kupferstein János 5.—, Lénárd Lőrinc 10.—, Lindenfeld Lajos 10.—, Lindenfeld Zsigmond 5.—, Lőbi László 1.—, Lőw Miklós 5.—, Lukács Izidor 10.—, Moskovits Sándor 5.—, Dr. Neumann Pál 2.—, Dr. Pécsi Sándor 3.—, Radó Dezső 50.—, Schwarc Sándor 3.—, Sípos Géza 5.—, Dr. Szelényi Dezső 30.—, Vass László 5.—, Dr. Vág Sándor 3.—, Vizsolyi Zoltán 8.—, Weisz Lajos 5.—, Weisz Miklós 5.—, N. N. 2.—. Ifjúsági istentiszteleteinken történt felajánlások: Abonyi Ferenc 20.—, Adler Zoltán 1.—, Almási Miksa 1.—, Bárdos Jakab 2.—, Beck Tibor 1.—, Bencze László 5.—, Berkovits József 20.—, Berkovits József dr. 1.—, Bihari Nándor 1.—, Blumenstein László 20.—, Csengeri Ernő 10.—, Csengeri Leó 39.—, Csengeri Menyhért 10.— Csengeri Miklós 10.—, Csengeri Sándor 5.—, Csillag Arthur 10.—, Dévai Zsigmond dr. 8.—, Erdős István 10.—, Fábián Ferenc 4.—, Faragó Béla dr 1.—, Fáy Árpád 10.—, Flamm Ernő 10.—, Frank Ede 25.—, Friedlander József 10.—, Fülöp Gyula 23.—, Gábor Dezső 5.—, Gellért Gyula dr. 5.—, Goldmann Ernő 5.—, Gonda László dr. 6.—, Göndör Arnold dr. 15.—•„ Grósz Ernő 1.—, Grósz Zoltán dr. 10.—, Grünberger N. 4—, Griinfeld Adolf 3—, Grünhut Henrik 1.—, Guttmann József 20.—, Haász Imre dr. 2.—, Havas Imre 2.—, Herskovits József 45.—, Herskovits Menyhért 4.—i Herskovits Miklós 2.—, Hertz Ede 12.—, Horváth Péter 6.—, Hőnig Miklós 7.—, Ihász Henrik 6.—, Jakabffy Imre dr. 15.—, Kardos Albert dr. 4:—, Kardos László dr. 12.—, Kardos Pál 6.—, Kannengisser Béni 4.—, Kaufmann Hermann 10.—, Kaufmann Jenő 15.—, Kaufmann József 25.—, Kálmán Elek 4.—, Kárpáti Károly 9.—, Keiner József 4.—, Klein Miklós 2.—, Klein Miksa 20.—,