Zsidó reálgimnázium, Debrecen, 1940

16 Rendkívüli tárgyak. Karének. Az ifjúsági énekkar minden iskolai ünnepélyen szerepelt, bár az ezidei működése elé akadályok gördültek. Az énekkar vezető tanára ugyanis okt. 18-tól dec. -20-ig katonai szolgálatot teljesített. A távollétében tartott chanuka-ünnepélyen Mittelmann Andor iskolánk mult évben végzett növendéke, volt szíves az énekkar egy kisebb csoportját vezényelni. Az énekkar műsorában hazafias énekek, magyar és héber népdalfeldolgo­zások, valamint kánonok szerepeltek. A folyó iskolai év egyik kiemelkedő ese­ményéből, Racine: Eszterének nagysikerű előadásából, az ifjúsági énekkar is kivette részét. Utóbbival kapcsolatban meg kell emlékeznünk Silberer Rózsa úrleányról, Horváth Viktor úrról, Klein György és Mittelmann Andor volt nö­vendékeinkről, akik a színdarab sikere érdekében a zenekarban közreműködtek. Az ifjúsági énekkar ezicfén 55 tagból állott, a gyakorlás heti 4 órában folyt. A tanítást Rothman Emil karnagy végezte. Művészi rajz. Vezető tanár Adler Miklós. Részt vettek: Dávid Ervin I. (1), Friedmann László I. (1), Frisch Gábor I. (2), Goldstein Pál I. (2), Weisz György I. (1), Goldstein Miklós II. (1), Rochlitz János II. (2), Klein István III. (1), Neumann Róbert III. (1), Goldstein László IV. (1), Lichtmann Endre IV. (1), Fara­gó Kálmán VIII. (1), Liebermann Miklós VIII. (1), Löw Ernő Vili. (1). Javító torna. 20 tanuló vett részt, akik igen szorgalmasan látogatták az órákat. Vivást nyolcan tanultak, jó eredménnyel. Vezető tanár: Kárpáti Károly. Cserkészet. Intézetünk 983. sz. Br. Eötvös József cserkészcsapata dr. Haász Imre parancsnok távolléte miatt az év első felében mérsékelt működést fejtett ki. Az orsz. közgyűlés decemberi határozata következtében (bár erről hivatalos értesítést nem kapott csapatunk), s mivel tagsági igazolványainkat a kerület f. év januárjában nem hosszabbította meg, működésünket szüneteltettük. Természetvédelem. A természet szeretetére és védelmére neveltük növen­dékeinket a tanórákon és a kirándulások alkalmával. A városi kertészettel kap­csolatos iskolai botanikus kert lehetővé tette — bár az előző esztendőkkel szem­ben csökkentett mértékben, — hogy a munáltató tanítás anyagát, valamint a herbáriumok példányait a közeli kultúr-erdők kímélésével szerezzük meg. Énekes madaraink etetésére a tél folyamán eredményesen hívtuk fel növendé­keink figyelmét. A madarak és fák napját má.ius 15-én megtartottuk. Selyem­hernyó és angóra nyul tenyésztésével több növendékünk foglalkozott. Érettségi találkozó. Június 14-én a szombati istentiszteleten érettségi találkozóra gyűltek össze ama volt növendékeink, akik 1931. nyarán tettek érettségi vizsgálatot. A találkozóra a következő volt diákok jöttek el; dr. Blau Márton orvos, dr. Ehrmann Géza orvos, Forgács István hitközségi alkalmazott, Friedlánder József magán­tisztviselő, Friedmann József kereskedő, Goldstein Tibor iparművész, dr. Gellért Gyula magántisztviselő, Kertész György gazdálkodó, dr. Kun István ügyvédjelölt, Gimes László kereskedő, dr. Sárkány Alajos orvos, Erdős István vendéglős, Weisz József magántisztviselő, Weisz Lajos kereskedő. A találkozó résztvevői, akik meghallgatták Weisz Pál főrabbi úr hozzájuk intézett templomi beszédét, s akik közül dr. Blau Márton orvos ez ünnepi alkalommal átvállalta soron levő elő­imádkozó diákunk, tisztét, fölkeresték a temetőben elhunyt társaik sírhelyét, este pedig a fehér asztalnál találkoztak volt tanáraikkal. A találkozó öregdiákok vizsgái jutalomban részesítették az intézet egyik kiváló tanulóját.

Next

/
Thumbnails
Contents