Zsidó reálgimnázium, Debrecen, 1939
21 szerkesztését tanulták meg. Építettek kristálydetektoros, egy és kétlámpás vevőt telepes és hálózati áramellátással. A haladottabbak hibakereséssel és javítással, valamint szuper készülék szerkesztésével is foglalkoztak. Hálás köszönetet mondunk volt növendékünknek, Fischer Imre úrnak, aki kiváló szaktudását és lelkesedését az iskola rendelkezésére bocsátotta és lehetővé tette annak a szép eredménynek elérését, melyről a tanfolyam hallgatói tanúságot tettek. A tanfolyamon részt vettek: Aszódi Imre, Auspitz György, Erős László, Frenkel László, Kulcsár László, Mayer Iván, Pollák Sándor, Reichard Péter, Szilas Pál, Weinberger Ferenc, Weissenberg László. A tanfolyam vezető tanára: Bencze László. V. Jelentés az annuitásos államsegélyről. A Nagyméltóságú m. kir. Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter Ür 31853—1928. II. ü. o. sz. a. kiadott rendeletével a debreceni zsidó gimnázium építési költségeihez 1928. julius 1-től kezdődő hatállyal később meghatározandó időpontig, évi 5000 pengő annuitásos államsegélyt engedélyezett. Mult évi értesítőnkben közzétettük az 1938—9. isk. évi könyvkivonatot, mely szerint 1939. junius hó 30-án 51.400 P állt fenn tőkében. Ezúttal f. iskolaévi kimutatásunkat közöljük: 55.000.— pengős annuitásos államsegély M. kir. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Bevétel 1939—40. évi kimutatása. Kiadás P f p f P f p f 1939. jul. t. 1939. jul. 1. Egyenleg Befolyt államsegély 51400 — 2500 — 1939. jul. 1. 1939. jul. 1. 1939. det. 31. Gimn. építkezési kölcsön kamata Gimn. építkezési kölcsön törlesztés Egyenleg 300 51100 — 2200 — 51400 — 2500 — 51400 — 2200 — 1940. jan. 1. 1940. jan. 1. Egyenleg Befolyt államsegély 51 ICO 2500 — 1940. jan. 1. 1940. jan. 1. 1940. jun. 30. Gimn. építkezési kölcsön kamata Gimn. épitkezési kölcsön törlesztés Egyenleg 300 50800 — 2200 — 51100 — 2500 — 51100 — 2200 — 1940. jul. 1. Egyenleg 50800 — Debrecen, 1940. junius 1. Ungár Jenő s. k. hitk. elnök. Dr. Bárdos Jakab s. k. hitk. ügyész.