Zsidó reálgimnázium, Debrecen, 1936

4 szolt rajta, fejlesztette. Külön ünnepnapot jelentett, amikor az évnyitó vagy évzáró istentisztelet alkalmából prédikációt intézett az ifjúsághoz. Ékes szavakkal oktatta őket a tiszta erkölcsre, szorgalomra és mindenekfölött vallásosságra és hazaszeretetre, és megcsillogtatta előttük a tanulás örömének és szentségének drágaköveit. A tanári kar minden tagja iránt mindig a legjobb szívvel viseltetett, mindnyájunknak barátja volt. Mindenikünkben meg tudta találni a becsülésre méltó értékeket. Egyiknek vallásosságát szerette, másiknak tudományos vagy irodalmi működéséért lelkesedett, harmadiknak jó szívét és önérzetes zsidóságát értékelte nagyra. Volt akinek paedagogiai ösztönét és érzékét becsülte, de megértéssel viseltetett mindannyiunk hibái és hiányosságai iránt is. A legjobb barátot, a legszeretőbb és legjobb atyát azonban a tanulóifjúság vesztette el benne. Tanulók és szülők úgy jártak hozzá, mint az iskola egy vezérlő igazgatójához és tanulmányi, tandíj, sőt fegyelmi ügyeiket is vele intéztették el. S ő szinte gyermekies örömmel vállalta a tanulók minden ügyesbajos dolgát, örömeikből és dicsőségeikből is kivette a maga részét. Egyes diákok még feladataikkal is hozzáfordultak és ő boldog volt, ha meg tudta fejteni nehéz matematikai példáikat, vagy latin fordításukat. És mindig meg tudta fejteni. Szinte csodálatos, hogy minden tudományban otthonos volt és a középiskola összes tárgyainak anyagát jól ismerte. A latinból és görögből tanári alapvizsgálatot is szerzett. A szegény diákoknak állandó és bőkezű jótevője volt. Tudtuk nélkül kifizette beírási- és tandíjaikat, leültette őket asztala mellé, megosztotta velük tudományát és ebédjét és akkor is támogatta őket, amikor már az iskolát elhagyták. Egész embereket nevelt belőlük. Az iskolának minden, még személyétől és hivatásától távol álló ügye is érdekelte. A tornacsarnok vagy fizikai előadóterem építésének ügyét egyképen szívén viselte és támogatta. Igazán csak akkor volt boldog, ha résztvehetett az iskola egyik-másik kirándulásán. Ilyenkor együtt élt, együtt örült, együtt játszott és imádkozott a tanulókkal. És ez a boldogság oly kevésszer adatott meg neki! N^mes emléke megmarad a tanulóifjúság lelkében és az iskola falai között s mi, tanárok, ápolni fogjuk ezt az emléket, mint.iskolánk egyik legszebb és legnagyobb értékét. Dr. V. S.