Zsidó reálgimnázium, Debrecen, 1935
39 d) Alapítványok kamataiból: 1. Az Aczél Henrik-féle alapítvány 28.59 pengő kamatait a Kereskedők és Utazóik Egyesületének elnöksége volt szíves iskolánknak átengedni azzal, hogy ezt elszegényedett kereskedők gyermekei támogatására fordítsuk. A tanári kar javaslata alapján ezen összeget Eeichard Péter III. o. tanulónak juttattuk. 2. A Balla Jenő-féle jutalomdíj-alapítvány kamataiból az alapítólevél rendelkezései értelmében ez évben is két tanulót részesítettünk jutalomban és pedig Grosinger Sándor VII. o és Bukszbaum Gyula VIII. o. tanulókat, mindketten 40.10—40.10 P-t kaptak. A két jutalmazott az alapító elhalálozásának évfordulóján felkereste az örökhagyó sírját és elmondotta a szokásos halotti imát. 3. A Brief Gina-féle emléíkalapítványból Balázs Miksa és Bukszbaum Gyula VIII. o. tanulókat, mindketten 40.10—40.10 P-t utóbbi mint árva, az évfordulón halotti imát mondott. 4. A Lukács Frigyes-féle emlékalapítványból Heisz Endre VI. o. t. 24— P-t, aki eziéirt az évfordulón, mint hadiárva, szintén halotti imát mondott. 5. A Meisels-féle két imaszék bérletéből 20.— P-t Katz Adolf V. o. t, és 12 P-t Glück Sándor V. o. tanulók kapták, mint legjobb tóraolvasók. A Sándor Imre-alapítvány kamataiból Kanczler György és Leitner László VIII o. t. 15—15 pengőt kaptak. VIII. Purimi estünk tiszta jövedelméből tandíjsegítséget kaptak : 6—6 pengőt: Kandel Miklós I., Berkovits Péter, Goldmann Sárdor, Mátyás György, Steier Tibor II., Amigó György, Judkovits Rózsi V., Goldstein Endre VIII. o. t. 8—8 pengőt: Emerich György I., Stréger József II. o. t. 9—9 pengőt: Kohn Mihály, Hubert Tivadiar III. Sternberger Ernő IV., Klein József V., Berger Miklós, Békési Pál VI. o. t. 10—10 pengőt : Guttmann István, Feldmann Tibor, Markbreit István I., Dár István, Friedmann Miklós, Kelemen Gábor, Klein Zoltán II., Bissi Tibor, Kohn Ignác, Reiehard Péter III., Fésűs Lajos, Frischmann Benjámin, Grünbaum László, Klein Márton IV., Blasz Zoltán, Kasza István, Katz Adolf, Kelemen István V., Berczeller Imre. Frieder Gábor VI., Angyal Károly, Leichtmann Béla. Ogrincs Valér VII., Leitner László VIII. o. t. 12—12 pengőt: Horovitz Gábor I., Herskovits Lajos II., Knöpfelmaeher József III., Gellért László, Précz Zoltán VII., Balázs Miksa, Buzási Béla, Goldstein Ernő, Safir Kálmán VIII. oszt. tanuló. 15—15 pengőt: Bleier Ernő, Frieder Tibor I., Popper József IV., Heisz Endre VI., Czinczenheim József VII. o. t.