Zsidó reálgimnázium, Debrecen, 1933

13 8. Testnevelés. Abban a reményben számolunk be az elmúlt tanév testne­velési munkájáról, hogy az e téren az iskola alapítása óta fenn­álló nehézségek a következő tanévben már csak a mult emlékei lesznek. A tornaterem, hála a hitközség és szülők áldozatkész­ségének, mely a válságos időkben is odaadó szeretettel övezi iskolánkat, a nyáron minden valószínűség szerint felépül és az új tanévben végre akadály nélkül illeszkedhetünk bele mi is abba az áramlatba, mely az egész művelt világon a test kul­tuszával és a sport fokozottabb művelésével igyekszik nemes versenyre készteni és ezzel egymáshoz közelebb hozni a kü­lönböző nemzetek ifjúságát. Az elmúlt tanévben a testnevelés feladatait még mindig a tantermekben, részben az ősszel kavicsolt, por- és sármentes udvaron láttuk el. (A kavicsolás költségeit az előző isk évi, fel­használatlanul maradt filmdíjakból fedeztük, amire egy szülői értekezlettől nyertünk felhatalmazást.) A tanév 10 hónapjából az aránytalanul hosszú tél bizony eléggé megnehezítette a cél el­érését. Üjabb hordozható tornaszerek és talajtornához alkalmas matracok beszerzésével is igyekeztünk minden lehetőséget ki­használni. A tanítás egységesítését megkönnyítendő, az órákat úgy osztottuk be, hogy az I.—III. osztályokat dr. Fenyő Béla ta­nár v. tart. főhadnagy, kinek levente-főoktatói képesítése is van, a IV—VIII, osztályokat Szabó József felső keresk. isk. oki. test­nev. tanár tanították. A 3-ik testnevelési órákat az utasításokhoz hiven egész éven át szintén megtartottuk. Ezeket Szabó József tanár vezetésével a testnevelési felügyelőség részéről kirendelt 3 leventeoktató látta el- Az időközi szemlék dicséretes eredményt észleltek. Iskolaközi versenyeken tanulóink ezúttal is többízben sze­repeltek, mindannyiszor szépen megállva helyüket, mint erről a sportköri rovat is beszámol. A stadion felavatásán a középisko­lások nagysikerű zenés szabadgyakorlataihoz 2 teljes szakaszt, összesen 180 tanulóval állítottunk ki; a közös kivonulásokon is résztvettünk. Tanulóink minden alkalommal mind fegyelme­zett magatartásukkal, mind testi ügyességükkel elismerést sze­reztek iskolánknak. A június 17-iki tornaünnepély, mely egyúttal évzáró is volt, a legteljesebb siker jegyében zajlott le. Az udvart zsúfolásig megtöltő előkelő közönség, élén a Felügyelőbizottság képvise­lőivel, sűrűn fölhangzó tapsokkal juttatta kifejezésre örömét és elismerését a látottak fölött. Az ifjúsági zenekar indulójára felvonuló tanulósereg a műsort a Szózattal vezette be. Zenés szabadgyakorlatok, az alsó osztályosok kedves és rendkívül ügyes talajtornája, magas nivójú korlát- és nyújtómutatványok,

Next

/
Thumbnails
Contents