Zsidó reálgimnázium, Debrecen, 1930
7 Ignátz Ernő, dr. Kardos Albert, Kenyeres Károly, Löfkovits Artúr, Létay Lajos, ifj. Schwartz Vilmos és dr. Szántó Sámuel. A megnyitás engedélyezésének tárgyában a VKM-hez benyújtott folyamodvány utalt arra, hogy a helybeli felekezeti iskolák erősen korlátolt számban veszik fel a zsidó tanulókat és lényegesen magasabb tandíjjal, aminek eredménye volt pl. az, hogy a kath. gimnáziumban az 1918—19. tanév I. osztályának 41 zsidó növendékéből a következő év II. osztályába mindössze kettőt vettek fel. A VKM. a folyamodványt elutasította, mert benyújtásával elmulasztották a törvényben előírt határidőt, az iskolai évet megelőző májust. Elmúlt tehát egy újabb esztendő, de ezután lényegesen tovább jutott a zsidó középiskola ügye, mert közben szabadságolták dr. Kardos Albertet, a helybeli reáliskola igazgatóját, az országosan ismert kiváló irodalomtörténetírót és nyelvészt, aki nagy szervező erejét, adminisztratív képességeit és gazdag tapasztalatait az új iskola szolgálatába állította s a debreceni hitközség örömmel és nyugodt lélekkel bízta a szakavatott kezekre fiatal intézményét. A zsidó társadalom is kivette részét az iskolaalapítás terheiből. Úgyszólván mindenki megértette, hogy a magyar zsidóságnak egy olyan erős váráról van szó, mely hívatva lesz jó zsidó fiakat nevelni a felekezetnek és derék, hű polgárokat a hazának. Ritter Ignác, a hitközségnek boldog emlékezetű alelnöke, kinek nemes emberszeretete, fenkölt gondolkodása és önfeláldozó hithüsége mindig mintaképül szolgálhat a tanulóifjúságnak, 10.000 koronás alapítvánnyal nyitotta meg az áldozatok hosszú sorát, ezt követte dr. Fejér Ferenc hitközségi elnöknek és testvéreinek 50.000 koronás alapítványa. Ledig Dezsőnek 10.000 K készpénzadománya és sok-sok kisebb-nagyobb összeg, melyeknek ismert és névtelen felajánlói — nehéz eldönteni — kultúraszeretetükről vagy jó zsidóságukról tettek-e szebb bizonyságot az iskola alapítása körül kifejtett buzgóságukkal és áldozatukkal. Vidéki hitsorsosaink és keresztény polgártársaink sem maradtak el; szép szóval, anyagi támogatással siettek a debreceni zsidó középiskola támogatására, mint ótordai Székely Ferenc ny. műszaki főtanácsos, aki unitárius létére 5000 K-ás alapítványt tett. A hitközség sem elégedett meg a kulturális tervezgetésekkel, hanem egy felveendő nagyobb kölcsönnek a segítségével óhajtotta megkezdeni a szükséges építkezéseket. A fentartást egyelőre a befizetendő iskolai díjakból szándékozták fedezni. Végre 1921-ben engedélyezte a VKM. az 1883. évi XXX. törvény értelmében a zsidó középiskola megnyitását oly módon, hogy az 1921—2. isk. évben csak az I. osztály nyílhat meg, a többi fokozatosan évről-évre és egyelőre csak a „gimnázium" címet viselheti. Nagy volt hitközségünk tagjainak az öröme, hogy kormányhatósági jóváhagyást nyert egy nagy eszme és a jó munka felett