Zsidó reálgimnázium, Debrecen, 1929

14 iskoláink és a Magyar Alföld című tanulmányával szélesebb körben is nagy feltűnést keltett. 1891-ben, tehát 39 évvel ezelőtt került az akkor államosított debreceni főreál iskolához, melynek 20 évig tanára, majd 1911-ben 25 éves tanári működésének mintegy elismeréséül újabb 10 évig vezető igazgatója volt. Kardos Albert 40 éve a mienk, ismerjük áldásos működését, mint tanárt, mint pedagógust, ismerjük kötetekre menő irodalmi, nyelvészeti és esztétikai tanulmányait, ismerjük írói és hírlapírói jelentőségét, széleskörű társadalmi működését, mint szellemes felolvasót, mint ötletes hírlapírót, mint a Csokonai-körnek sokáig titkárát, majd főtitkárát és mint ilyent, a Csokonaikultusz leglelkesebb terjesztőjét. E mellett a legnagyobb lelkiismeretességgel végezte igazgatói teendőit és a legválságosabb időkben át tudta menteni a reá bízott iskola minden kincsét. A háború keserves évei, a forradalom, a kommunizmus, a gyászos oláh megszállás alatt hűségesen megállotta a helyét és megőrizte az iskola vagyonát, míg végre a beállott kurzusvilág őt is kikezdte. 35 éves szolgálat után, szellemi és testi frisseségének teljes birtokában a még javakorú férfiút siettek nyugdíjazni. Ez a kurzusvilág robbantotta ki a zsidó gimnázium gondolatát. Aki majd késő évtizedek múlva elfogulatlanul és történelmi hűséggel ezen szomorú korszak történetét megírja, megdöbbenéssel fogja megállapítani, hogy az úgynevezett kurzus milyen lelki és erkölcsi rombolást vitt véghez legszentebb javainkban. Milyen kútmérgezés folyt épen ifjúságunk lelki életében és mennyi gyűlöletet tudott ott fakasztani. A külön zsidó gimnázium gondolatát úgy Kardos Albert, mint magam is idegenkedéssel fogadtuk, annak kifejezést is adtunk. Mind a ketten abban a korszakban nevelkedtünk, mely még a báró Eötvös József liberálizmusának hatása alatt állott és gyűlölködés még nem homályosította el az emberek tiszta látását és józan gondolkodását. De amikor a helyzet egyre tarthatatlanabbá vált, gyermekeink a középiskolákból is kiszorultak és hitközségünk tagjai egyre erélyesebben követelték a külön felekezeti középiskola felállítását, ismét találkoztunk és egyek voltunk abban a gondolatban, hogy ha már kénytelenek vagyunk a külön zsidó középiskolát felállítani, annak olyannak kell lennie, hogy a többi debreceni középiskola mellett teljes mértékben megállja a helyét és ha már a politikai légkör minket, nagyokat másodosztályú állampolgárokká devalvált, ifjúságunkat meg kell óvnunk ilyen másodrangúságtól és különösen meg kell óvnunk egy újabb ghettótól, a szellemi ghettótól. Klebelsberg Kunó, kiváló közoktatásügyi miniszter úr egyik hírlapi cikkében mondja: „az iskolának lelke van, minden iskolának egy művelődési eszmény felé kell nevelnie a reá bízott ifjúságot". A mi eszményünk, melyet iskolánk alapításakor mar gunk elé tűztünk, hogy zsidó vallásban nevelt, művelt, hazafias