Zsidó reálgimnázium, Debrecen, 1926
10 megszerezte a középiskolai oklevelet, intézeti óraadói minőségben teljesítettek folytatólagos szolgálatot. Mint bejáró óraadók tanítottak Ignátz Ernő áll. reáliskolai, Somoijai László és G. Szabó Kálmán ref. tanítóképzői, Szondy György ref. leánygimnáziumi és Nagy Ferenc társ. polgári isk. rendes tanárok. A testvérintézeteknek e helyütt is köszönetet nyilvánítok a rendelkezésünkre adott tanerőkért. A vallástanári szék még az idén is betöltetlen maradt és így a vallástanítást dr. Schlesinger Sámuel főrabbi irányításával és közreműködésével, folytatólag Mannheim Mór hitközségi hitoktató és Rosenfeld Miksa helyettes tanár végezte. 3. A tanárok javadalmazása. A felügyelő-bizottság szigorúan szem előtt tartotta a szervezeti szabályzat azon rendelkezését, amely szerint a reálgimnázium alkalmazottait azonos javadalom illeti meg az állami középiskolai tanárokéval; ennek következménye lett, hogy Sebők Emánuel 1927 jenuár 1-én előlépett a VIII. fizetési osztály 3. fokából a 2-ba; továbbá az, hogy a felügyelő-bizottság fedezte a vasúti arcképes igazolványoknak ú. n. térítési dijait, valamint a betegség miatt szükségessé vált hoszszabb helyettesítésnek az óradijait. A felügyelő-bizottságnak e téren is megnyilvánult jóakaró megértéséért kötelességem ezúton is elismerő köszönettel adózni. 4. Hivatalos látogatás. Ady Lajos, a debreceni tankerület kir. főigazgatója, mint a vallás- és közoktatásügyi minisztériumot megillető felügyelet gyakorlója, két időpontban végezte hivalos látogatását, t. i. 1926 szept. 22. és 1927 febr. 7. és 8. napján; ez utóbbi alkalommal tartotta az ú. n. főigazgatói értekezletet. A hiányok megemlítése mellett kifejezte örömét az intézet fokozatos és egészséges fejlődése miatt, valamint megelégedését a tanítás színvonalával és eredményével. Kijelentette továbbá, hogy készséggel támogatni fogja a fentartó testületnek odairányuló törekvését, hogy az intézet állami segítségben részesüljön. A tank. kir. főigazgató azonkívül elnökölt az összes magánvizsgálatokon, amelyek a következő időpontokban tartattak: 1926 aug. 30—31, szept. 27, 1927 január 31, febr. 27—8, május 24—25 és június 26, 27. napján. Hálás elismeréssel vagyunk azért a jóindulatért és méltányosságért, amelyet a főigazgató a hivatalos látogatások alkalmával az intézet, magánvizsgálatokon pedig a tanulók iránt volt szíves tanúsítani. A felügyelő-bizottság elnöke, dr. Fejér Ferenc is több ízben ellátogatott az iskolába, tanítási órákra is, de a felügyelő-bizottság elnöke és tagjai leginkább az iskolai ünnepeken és az ifjúsági isteni tiszteleteken való megjelenésükkel mutatták ki az iskola iránti élénk és áldozatkész érdeklődésüket. 5. A tanulók száma, előmenetele, magaviselete és egészségi állapota. Az isk. év végéig 327 tanuló iratkozott be, még pedig