Állami főreáliskola, Debrecen, 1946

7 zetünk érdekeiből kiindulva —, nem lehet az összes nemzetekre kielégítően megoldani. Az egyetlen ország: a Szovjetunió éppen azért tudta megoldani a nemzetiségi kérdést, lakossága páratlan tarka nemzetiségi összetétele ellenére is, mert a nemzeti szűkkeblűség fölé emelkedve, egy magasabb szempontból, a nemzetköziség vártájáról tekintve kísérelte meg a megoldást. Köztudomású, hogy a Szovjetunió több mint negyven nemzetisége a legbékésebb módban élnek egymás mellett és a nemzetiségi államok mindegyike olyan kultúrát termelt ki magából, mely formájában mindig hamisíthatatlanul nemzeti, de tartalmában mindig szocialista. A Szovjetunió nem ismer nemzetiségi elnyomást és nemzetiségi gyűlölködést, ezért van az, hogy a szovjet ember nemzetköziségével nemcsak hogy nem összeférhetetlen a hazaszeretet, hanem ez a nemzetköziség valójában sokkal magasabb rendű és éltetőbb, mert haladottaSb patriotizmus, mint amilyet a polgári nacionalizmus valaha is-érzett. „Nem lehet szabad az a nép, mely más népeket elnyom!" Ezeket a szavakat Marx Károly és Engels Frigyes mondotta és ez a tétel képezi a Szovjetunió nemzetiségi politikájának az alapját. Az egyes nemzetek csak ott fejlődhetnek ki, csak ott élhetik a saját életüket, ahol szabadság van. Ezért kell a nacionalizmusnak szinte a saját korlátjain is túl emelkedni és nemzetköziséget hirdetni, mert éppen ezzel válik igazán nemzetivé. A népek egyenjogúsága és testvéri közössége a szovjet állam alapja. Ezt szokták más szavakkal nemzetköziségnek nevezni. Ellentétben van ez a hazafisággal? Vájjon a szovjet népek kevésbbé szeretik hazájukat, mint a sovinizmus szellemében nevelt és ennek bűvkörében élő népek? Éppen ellenkezőleg! Meg kell nézni a szovjet filmeket. Nincs bennük hazafiasság? Vagy gondoljunk a szovjet nép nagy honvédő háborújára, mely a hazaszeretetnek és áldozatkészségnek utolérhetetlen példáit produkálta. A szovjet népek hazaszeretete csodákat művelt mind a frontokon, mind a hátországban. Maga Sztálin is többször rámutatott arra, hogy a honvédő háború győzelmes befejezése elsősorban a szovjet katonák és polgárok páratlan hazaszeretetének volt köszönhető. Amíg a polgári nacionalizmus szükségszerűen sovinizmusba, majd imperializmusba torkollik, tehát végső fokon rombol, addig a Szovjetunió megteremtette a nacionalizmusnak, a hazafiságnak egy másik olyan irányát, mely nem destruktív, hanem konstruktív, épít, amely nem választja el, hanem ellenkezőleg: egységes, testvéri szellemű családdá fűzi össze a szovjet állam valamennyi nemzetiségét és népét. Láttuk, hogy azok a nacionalizmusok, melyek nem a nemzetköziségen, hanem az „élettér-elmélet"-en, a fajelméleten, a nemzeti gőgön alapultak, mind elbuktak, egyedül a szovjet népek nemzetköziségén alapuló hazaszeretet állotta ki fényesen a második világháború történelmi próbáját. Ez pedig azt bizonyítja, hogy hiába sajátította ki az elmúlt rendszer a hazafiságot, hiába nevezte „hazátlan bitangodnak mindazokat, akik a népek nagy összefogását hirdették, mert a nemzet és nemzetközi egymást szorosan kiegészítő és nem ellentétes