Állami főreáliskola, Debrecen, 1941

37 Úr Márton búcsúja Oláh Gábor ravatalánál. Szólítalak sírod éjjelébe merülő Oláh Gábor és egykori intézeted, tanártársaid, tanítványaid nevében búcsút veszek Tőled. Egy évvel ezelőtt elhangzott következő parancsodat: „Engem se nyiltan, se máskép, se írásban, se szóban ne búcsúztassál, Isten áldjon meg Benneteket", most megszegem, koporsóban pihenő Részed már nem tiltakozhatik, halhatatlanságba röppeni Lényed pedig megbocsát nekem. Ha sorban utolsóelőttinek is veszek búcsút Tőled, valóságban legközelebb állunk Hozzád, sírodnál mondom ki a szót: a mienk voltál, jobban hozzánk tartoztál, mint tudják mások. Kar-utcai remetelakod mellett intézetünk volt második otthonod, s ha most sírodnál megállapítják, hogy mint dolgoztál mint író és költő Kar-utcai házadban, én az intézetünkben kifejtett tanári munkádról szólok. Volt igazgatód a napokban azt írta Rólad : Oláh Gábor életén és pályáján egy nagy szerelem vonul végig, a magyar irodalomnak és nyelvnek egyesített szerelme, én a Veled való hétévi együttműködés alapján kijelentem : magyar tanár voltál a szó legnemesebb értelmében. Intézetünknek tanári minőségedben voltál kimagasló erőssége, büszkesége. Doctus magister voltál, kinek hű és buzgó munkáját Lényed másik része : a doctus poéta csak fokozta, csak ízesítette; mint költőtanár több mint egy negyedszázadon át Személyedből kiáradó, kisugárzó eleven hatással tanítottad irodalmunkat, tanítottad a helyes magyar beszédet. A magyar szónak, a zamatos előadásnak mestere voltál a tanári katedrán is. De egy derültebb kor kultúrájának, a latin géniusznak kincseit is hozzáértő elmével és érző szívvel osztogattad a régi reáliskolában latin nyelvet tanuló kicsiny hallgatóságodnak. Ami Lényedtől érthetően legtávolabb állott, az iskolai adminisztrációban is hű sáfárnak bizonyultál, jó munkát végeztél. Miénk voltál jobban, mint másoké, s ha tanári pályafutásod el is vont — saját akaratod szerint a nagy nyilvánosságtól — iskolánk világa így teljesen magáénak vallott Téged. S Te is szeretted intézetünket, szeretted az osztálytermet a hálás tanítványokkal, szeretted a tanári szobát a melegszívű kartársakkal, s mi örvendtünk, ha testi és lelki gyötrelmeid közt nevetni, mosolyogni, tréfálkozni láttunk és hallottunk. A munka embere voltál az iskolában is, és testi erőd fogytán sem lankadt munkakedved. Lelkedben ekkor is a munka dala, az élet himnusza zengett. Kórágyadon is küzdő bajnoknak láttalak, de mert érezted a halál hideg kezének érintését: beszédes ajkadon elhalkult az élet himnusza és megszólalt a halálé és a középkori bölccsel így szóltál: Elmegyek meghalni! Bajnok vagyok, küzdést jól tudok, de a halált meg nem győzhetem. Azért elmegyek meghalni! Midőn ezt daloltad, prózában szóltál Hozzám : Márton, a híd közepén járok, haladok a túlsó part felé. Odajutottál Gábor, meghaltál Te és mi munkatársaid és tanítványaid megszomorodott lélekkel állunk koporsód körül, s immár végső búcsút veszünk Tőled. Azzal a hittel tekintünk sírod mélyibe, hogy idő előtt letört életed hatását nem temetjük el kihűlt tetemeddel. Elmondjuk itt koporsódnál Rólad, ki már megértetted a lenni vagy nem lenni kérdések kérdését: Nem haltál meg számunkra sem egészen, emléked él és élni fog szívünkben. Kedves Gábor barátunk, Isten Veled! A nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi Miniszter úr előterjesztésére a Kormányzó úr Őfőméltósága Jesch Mátyás r. tanár, igazgatóhelyettest c. gimnáziumi igazgatóvá nevezte ki. A kinevezés szépen megfutott és eredményekben gazdag tanári pályafutásnak méltó jutalmazása. Ez a kinevezés Jesch Mátyást tanári pályafutásának 32., intézetünkben munkásságának 25. évében érte. Kitüntetése a tanári kar osztatlan örömét jelenti: ma is tanári hivatásának magaslatán áll, példát adó módon buzgólkodik. Az iskolának élő tanár, szabad idejét is legszívesebben az iskolában, szertárában és az előadótermében tölti. Mint állandó igazgatóhelyettes is páratlan buzgósággal működik. Meleg szeretettel köszöntjük őt ezen a helyen is. / tanár c. igazgató lett.