Állami főreáliskola, Debrecen, 1940

63 miniszteri rendelet alapján kerülnek elbírálás alá. „A tandíjkedvez­mények a fizetendő (100 P) díjnak négy csökkentő fokozata szerint adat­nak. Az 1. f. tandíjkedvezményes 80, a 2. f. 60, a 3. f. 40, a 4. f. 20 pengőt fizet. Teljes mentesség csak jeles magaviseletű, ált. jeles előmeneteld és teljesen szegény tanulónak adható" (4. §). „Díjkedvezmény, illetőleg men­tesség csak szabályszerű (bélyegmentes) folyamodási nyomtatványon előterjesztett kérelemre adható." Folyamodni csak az előírt és az igazgatói irodában kapható nyom­tatványon lehet. A hiányosan felszerelt folyamodványok figyelembe nem vehetők, azért a folyamodni szándékozók kellő időben szerezzék be a szegénységi bizonyítványt s a hadiárvaságot és hadigyámoltságot igazoló bizonyítványt. Az igazgatóság. FÜGGELÉK. A jövő tanévben az I—VII. oszt. gimnázium, a VIII. oszt. reálgim­názium lesz. A nyári hivatalos órák kedden és pénteken délelőtt 10—12 óra között lesznek. Az intézet fegyelmi szabályai a tanulókra a szünetben is érvényesek. A szünetben elkövetett fegyelmi vétségeikért a tanév elején számol­nak az illetők. A vidéken lakó szülők gyermekeiket csak az iskola nyilvántartásában szereplő alkalmas helyeken szállásolhatják el. Az elszállásolásra vonatkozó rendszabályokat az „Ellenőrzőkönyv" tünteti fel. A jövő tanévben is csak szabványosított füzeteket használhatnak.

Next

/
Thumbnails
Contents