Állami főreáliskola, Debrecen, 1940
9 kozik ; csak a kutyáival törődik, Tökkolopy szintén nem tud semmit az irodalomról, őt csak a kártya érdekli. Serteperty azért nem ad, mivel nem érdeklődik magyar dolgok iránt, ő a német Complimentierbuch embere. Ekkor a grófkisasszonyhoz fordul a szorongatott költő. Ez drága szelencét ad neki. Ez okozza vesztét, mert ráfogják a szegény költőre, hogy a szelencét valahonnan lopta. Eddig tart a dráma, nincs befejezve. A végén — úgy látszik •— kiderült volna, hogy Tempefői voltaképpen arisztokrata, Bánhídy gróf és rousseaui kedvtelésében adta magát át a természetnek és a költészetnek. Ami legjobban érdekel bennünket, az a komikus típusok rajza. Itt mutatkozik Csokonai komikus ereje, nagy megfigyelő tehetsége. Különösen érdekel bennünket a népszínmű egy alakjának első megjelenése. Ez Szuszmir, a kályhafűtő. Népies alak ő és népmesét mond el. Ez akkor egészen új dolog volt, mert a népmesét megvetették, mint buta valótlanságot. E népies megfigyelések mellett van még egy más eleme is a munkának : a szatirikus elem. Az akkori műveletlen társadalmat ostorozza, mert nem értik, nem méltányolják a költőt. Másik drámája a Gerson du Malheureux. A cím — azt hiszi — valami félreértés, valami rossz francia konstrukción alapul; mert ennek nincs értelme. Talán úgy van a dolog, hogy olyan kifejezést, mint a „szerencsétlenségnek, bajnak fia", amelyben tehát birtokviszony van, olvashatott Csokonai és ezt alkalmazta tulajdonnévre. Ezt a darabot 1795-ben írta Debrecenben, hol diákjai elő is adták közvetlen azelőtt, hogy a tanárukat a Kollégiumból kizárták. A főmotívuma ennek az éppenséggel nem következetesen alkotott műnek a következő. Van benne egy Ábrahám nevű zsidó, aki házat akar bérelni, hogy korcsmát nyisson. Ki is szemel egy házat, de drágálja. Iiogy olcsóbban megszerezhesse, cselt gondolt ki, rossz hírét akarja költeni a háznak, mégpedig olyan módon, hogy azt híreszteli, kísértetek járnak a házban. Ő maga, mint kísértet megijeszti a ház tulajdonosát, az iskolamestert, a hadnagyot, a cigányt. Egyszerre megjelenik egy Franciaországból jövő melancholikus fiatalember, aki úgy beszél, mint Bessenyei Parmeniója. Ráfogják őrá is, hogy kísértet. Később kiderül, hogy nem francia, hanem magyar s a ház tulajdonosának fia. Édesanyja u. i. Párizsba ment, ott meghalt és fia magányosan maradt; most pedig hazatért. A munkán megérzik Kotzebue hatása, Kotzebue főműve, a Menschenhass und Reue hőse, aki rousseaui gondolatoktól áthatva az embereket gyűlöli, emlékeztet Csokonai hősére. Utolsó drámája Csokonainak Özvegy Karnyóné, vagy a két szeleburdiak. Ez a legérdekesebb drámája. Csurgón adták elő a diákok 1799ben. A költő az előadás előtt elszavalta az ő szokott színpadias és hevesen gesztikuláló modorában a Mantua visszavételéről szóló költeményét, melyet egy magyar hadvezérnek, Kraynak dicsőítésére írt. Két nevezetes újítást találunk ebben a darabban. Az felső a műfaj, a második az, hogy vannak benne népdali részletek, népdali betétek. A tündérbohózat abban az időben éppenséggel nem volt olyan kedvelt, mint a következő században; nálunk pedig majdnem ismeretlen volt. A XIX. században különösen Bécsben volt igen népszerű, Bécsnek két költője, Hajmund és Nestroy szeretett ilyet írni. Még előttük írt ilyeneket egy fiatal korában meghalt bécsi költő, Haffner. E darabokat ismerte Csokonai is. Haffner volt Csokonai mintaképe az Özvegy Karnyónéban. Ez voltakép tündérbohózat, vagyis olyan drámai költemény, amelyben a komikum a legszabadabb módon van kezelve s amelyben a bonyolulatot felső, égi lények oldják meg. A cselekvény a következő tengelyen fordul meg. Özvegy Karnyónénak két udvarlója van, az egyik Tip-Top, a másik Lipity-Loty. Özvegy Karnyóné az utóbbihoz akar menni. Csupa bohózati elem következik. Karnyóné
