Állami főreáliskola, Debrecen, 1939
27 tartott bizalmas értekezleten számolt be. Beszámolójában megállapítja, hogy intézetünk jó felkészültséggel végzi feladatát. Rátermett és lelkes tanári testület oktatja és neveli az iskola színmagyar ifjúságát. Megállapításait a testület buzdításnak tekinti a további lendületes munkához. A szeptemberi javító érettségi vizsgálaton Gáspár Gyula tanügyi tanácsos, középiskolai szakelőadó elnökölt. A júniusi érettségi vizsgálaton az elnöki tisztet dr. Rajnavölgyi Géza szolnoki áll. gimnáziumi igazgató látta el. Űr Márton igazgató a mezőtúri áll. Teleki Blanka és a szolnoki áll. Bánffy Katalin leánygimnázium érettségi vizsgálatán elnökölt. 4. A tanulók száma. Beiratkozott összesen : 300 tanuló. Az előző évhez képest szaporodás történt, számban : 32. A beírt tanulók osztályonkénti számát az Értesítő statisztikai rovatában közöljük. Az osztályok száma : 8. Az I. osztályba beiratkozott tanulók száma az idén 53 ; ez a szám a városban lévő sok gimnázium még több I. osztálya mellett az intézet létszámára nézve biztató ígéret. Reáliskolai jellegünk halványulásával, a gimnáziumi osztályok szaporodásával a létszám állandó emelkedést mutat. 5. Valláserkölcsi nevelés. A tanári testület nagy gondot fordít az ifjúsági valláserkölcsös nevelésre. Az új középiskolai törvény szellemében a valláserkölcsi nevelést érvényesíti a tanítás minden ágában, az iskolai élet minden megnyilvánulásában, a rábízott tanulóknak vallásos és erkölcsös polgárokká való nevelését személyes példaadással is szolgálja. A tanulók vasárnaponként kellő és gondos tanári felügyelet és kíséret mellett vonulnak az előírt gyülekezőhelyről az istentiszteletre. Az intézeti hitoktatók a tanulók megjelenését pontosan ellenőrzik, panasz ezen a téren nem hangzott el. Tanulóink buzgó templombajárók, a tanári kar személyes példaadása az „exempla trahunt" szükséges igazságát fényesen igazolja. A róm. kat. tanulók a vasárnaponkénti szt.-misehallgatáson kívül négyszer járultak a szent-gyónáshoz és áldozáshoz, április hó 12—13-án pedig lelkigyakorlatokat tartottak. Halottak napján, szent Balázs napján és Hamvazószerdán is résztvettek a szentmisén. A református tanulók részére az intézeti hitoktató az intézet tornatermében fohászkodással egybekötött rövid bibliamagyarázatos igehirdetést tartott vasárnaponként. Olykor-olykor szép rendben régi imádkozóhelyüket : a Kistemplomot keresték fel tanáraik kíséretében, a nagy hidegben a lakásukhoz legközelebb eső templomban hallgatták az Igét. Április hó 12—-13-án „csendes napok"-on erősítették hitüket, május 2-án az új konfirmándusok részesültek a konfirmáció áldásában. A kis számban lévő gör. kat., ev., unit. és izr. tanulóink is eleget tettek vallási kötelezettségeiknek és a hitoktatóik rendelkezéseinek mindenkor engedelmeskedtek. A hittani összefoglalásokon elnököltek : a róm. kat.-nál az I—VIII. osztályban : Lengyel László r. k. lelkész. A református tanulóknál: a VIII. osztályban : Uray Sándor püspökhelyettes, a Kistemplom lelkésze az I—VII. osztályban : Sipos Imre, Magyar Bertalan és Halász András református lelkész. A konfirmációs vizsgálaton elnökölt: Kovács József református lelkész. 6. Hazafias nevelés. A valláserkölcsös nevelés mellett a hazafias nevelés is főgondunk tárgya volt. Megragadtunk minden kínálkozó alkalmat arra, hogy élesszük, tápláljuk és ápoljuk tanítványaink lelkében a hazaszeretet szent tüzét. Ezt a célt szolgálták az alkalmilag rendezett ünnepé-