Állami főreáliskola, Debrecen, 1939

IS Ugyancsak Aranyra hivatkozhatunk, mint legjobb példára, magyar mivoltunknak egy további hibájára, illetőleg annak kárhoztatására nézve. Arany még a szabadságharcban és a szomorú elbukásban sem külső okokat keres, nem a viszonyok ellenünk fordulását látja, hanem bennünk keresi a hibát, minket magunkat okol a sikertelenségért. Pellengérre állítja a magyar szalmalángot A nagyidai cigányokban. A magyar ha olykor nagy célok, szent eszmék megvalósításába fog : azt könnyű virtuskodással, rövid lélekzetü nekilendüléssel, máról-holnapra akarja elérni — a helyett, hogy tervszerűen, gondos előkészülettel, okos hallgatással és kitartó szorgalommal fogna munkájához. A magyar visszahúzódó passzivitás — amikor az itt nyüzsgő idegen fajúak mind törekvők és törtetők —-, a magyar féktelenség és a magyar szalmaláng — amikor az idegenek számítók és eszélyesek, önmegtartóztatók és kitartó szorgalmúak — mind a nemzethalál rémét idézi fel költőink vízióiban. Lehetetlen, hogy ezekben a sajátosan magyar vonásokban a magyar tanuló önmagára ne ismerjen, s lehetetlen, hogy e veszélyes alkati jegyek tudatosulása valamelyes javulási szándékra, komoly összeszedettségre ne vezessen nála. De hogyan nyilatkozik a magyar író pozitív életformáló akarata, nemzetépítő tevékenysége? Mi a magyar élet értelme, mi a magyar hivatása, s hogyan kell azt betöltenünk? Erre a kérdésre a régibb magyar irodalomban azt a politikai elvvé jegecesedett gondolatot találjuk, hogy a magyarság hivatása, a magyar élet értelme a nyugati világrend védelme Kelet barbársága ellen. Ez a pajzs-szerep külső, idegen célokért való elvérzést, ellentétes erők közt való felmorzsolódást, másokért való hősi önfeláldozást mintegy ráerőszakol a magyarságra. Nem is valószínű, hogy a magyarság önmagából fejtette fel ezt a szerepet, hanem kívülről vette, illetőleg a politikai eszélyesség fogadtatta el vele. Az új magyar irodalom már keveset tud a külső érdekekért való harcba állás kötelességéről. Magunkért, a magunk létének megtartásáért harcolunk mi itt első sorban. A magyar élet értelme a harc. Ha elbukunk, új irányban újra kezdjük. Megállás azonban nem lehet, mert a megállás jelenti erőink elrenyhülését, belső és külső ellenségeink vérszemre kapását : a halált. Madách a maga egyéni sorsának s a magyar élet egészének szemléletéből jutott el Az ember tragédiájának koncepciójához. Ember, küzdj és bízva bízzál ! — általános emberi igazság, de elsősorban magyar igazság, miránk magyarokra érvényes mindenekelőtt, mert a magyar lét értelmét fejezi ki. Idegen népektől körülvéve, idegen érdekek ütközőpontjába állítva, az eltunyulás hajlamával megverve, mi csak egyetlen egy dologba vethetjük bizalmunkat: a sajátmagunk megszakításnélküli, állandó harcos magatartásába. A magyar életlehetőségnek a harcos magatartás a formai követelménye. Vannak azonban tartalmi jegyei is. Tamási Áront, a magyar gondolatnak legújabb nagy képviselőjét hallgassuk meg a magyar élet értelmének tartalmi vonásaira vonatkozólag. Ábel kicsi korától ezt, az élet értelmét keresi. A rengetegben mindenféle kalandjai akadnak, amelyekből az tűnik ki, hogy ez a kis székely fiú a maga természetes eszével, óvatos és diadalmas furfangjával a nagyokkal s a hatalom embereivel szemben mindig meg tudja tartani fölényét. Van tehát legvédtelenebbnek látszó helyzetünkben is egy fegyverünk, egy segítségünk : a magyar lélek ősi, természetes, romlatlan tulajdonai. Az országban vándorlása sok mindenre megtmította a furfangja mellett nem egyszer komoly veszedelembe került Ábelt, de a legfőbb megismerése az, hogy az