Állami főreáliskola, Debrecen, 1938
23 VI. A tanári testület tudományos, irodalmi, művészeti és társadalmi működése. Űr Márton. A Kistemplomi egyházrész tanácsosa, az OKTE választmányi tagja, a Debreceni Tanári Kör alelnöke, a Nemzeti Egység debreceni Tanügyi Szervezetének ügyvezető főtitkára, íi Vidéki Tagozat Központi Intézőbizottságának, a Hajdúvármegyei Érdekeltségi Népiskolai Bizottságnak, a Siketnémákat Gyámolító Egyesület Igazgatótanácsának, Debrecen sz. kir. város Testnevelési Bizottságának, a Debreceni Tankerület Közoktatási Tanácsának tagja, a Debreceni Tornaegyesület tb. elnöke, a tankerület hármas bizottságának elnöke. Október 6-án a kegyeleti stafétaverseny után emlékbeszédet mondott a 39-esek hősi emlékművénél. Balezer György emléklapos százados, középiskolai tanulmányi felügyelő, festőművész, kir. törvényszéki hites írásszakértő. A tanügyigazgatási tisztviselők és felügyelők, a Magyar Raj ztanárok Országos Egyesületének választmányi, a Képzőművészek és Műpártolók Egyesületének művész tagja. Képkiállításokon vett részt festmenyeivel. Gyarmatin László emléklapos tüzérzászlós, cserkészcsapattiszt, a volt Eötvös Kollégisták Szövetségének és a VI. cserkészkerület intézőbizottságának tagja, előadást tartott a debreceni egyetem matematikai szemináriumában és a tanári testület második nevelés tárgyú értekezletén: „A középiskolai geometriai oktatásról." Horváthy Dezső óraadóhelyettes tanár, választmányi tagja a Debreceni Foto Clubnak, tagja a Debreceni Bepíilő Clubnak és a Természettudományi Társulatnak. Jóvér Antal emléklapos főhadnagy. Tagság : Országos Középiskolai Tanáregyesület, Országos Tűzharcos Szövetség, Hadirokkantak stb. Nemzeti Szövetsége. Szabad idejében évek óta dolgozik egy Nagy-Magyarországra vonatkozó nagyobb munkán. A leendő mű címe : „A magyar birodalom földje és népei" lesz. Kollwentz Bezső, a róm. katli. hitközség képviselőtestületének és egyházi bizottságának, a „Kath. Otthon" választmányának tagja, egyházi karnagy. Tagja a nagyváradi róm. kath. egyházmegye papjelöltjeit vizsgáló bizottságának, az Országos Magyar Dalosszövetség karnagyi bizottságának, a hajdúvármegyei daloskerúlet művészi bizottságának, kerületi társkarnagy, emléklapos népfelkelő főhadnagy. Környei György, a debreceni piarista Diákszövetség ifjúsági alakulatának elnöke, a Mussolini Kör számvizsgáló-bizottságának tagja. Majoros Béla a II. félévi szülői értekezleten előadást tartott : A helyes nevelés, ahogyan azt én látom címmel. Dr. Medveczky Károly, a debreceni M. kir. Tisza István Tudományegyetem Népszerű Főiskolai Tanfolyamának titkára, Debrecen sz. kir. város törvényhatósági bizottságának tagja, a debreceni Községi Iskolaszék alelnöke, az Eötvös Kollégium volt tagjai szövetségének választmányi tagja. Murányi Kálmán, az OKTE és a MÉP tagja. Nádasdi József előadást tartott a debreceni Tanári Körben ,,Chemia mint nevelőtényező a magyar középiskolában" címen. Az Eötvös Kollégiumi Szövetség tagja. Oláh Gábor, a Petőfi Társaság tagja, a debreceni Csokonai Kör alelnöke. Lírikus, novellista, regény- és drámaíró. Szélesszabású és mély