Állami főreáliskola, Debrecen, 1938

20 hangon búcsút a távozóktól. A ballagok szaVait Bagcly Dániel, az Ön­képzőkör ifjúsági elnöke tolmácsolta. Megköszönte az útmutatást és a szeretetet, amellyel meggazdagodva távoznak s amely mindig visszaemlé­keztet az itt töltött nyolc évre. A tanári kar nevében Galántai István tanár beszélt, majd az igazgató jelképes kézfogással búcsúzott minden távozó diáktól, hangoztatva azokat a nagy és szép feladatokat, amelyek a mai magyar ifjúságra várnak. A ballagó diákok megkoszorúzták a hősök emléktábláját s ezzel az ünnepély véget ért. V. Hatóságok. Az intézet: fenntartója a Magyar Állam, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium rendelkezése alatt áll. A vallás- és közoktatásügyi miniszter : Dr. Hóman Bálint. Államtitkárok: Dr. Szily Kálmán, dr. Stolpa József, br. Wlassics Gyula, és dr. Jalsoviczky Károly. Az ügyosztály főnöke : Dr. K. Kováts Gyula, osztályfőnöki c. felr. miniszteri tanácsos. A debreceni tankerület kir. főigazgatója : Kiss József. A debreceni tankerület középiskolai szakelőadója : Gáspár Gyula tanügyi tanácsos. Az iskola személyzete. a) A lanári tesliilet működi) tayjai: Sorszám A tanár neve, alkalmazásának minősége, képesítése összesen S 1 ennél az ^ 1 intézetnél 5 | Mely tárgyakat, mely osztályokban és heti hány órában tanított ? Heti óra száma | Osztály­főnökség Jegyzet 1 Űr Márton igazgató magyar-latin 25 4 2 3 Balezer György r. tanár rajz.-geometria-rajz . . . 36 20 Rajz : I. 2, II. 2, III. 2, IV. 2, V. 1, VI. 2, VII. 2, VIII. 2. Szépírás : I. 1. 16 17 — A rajzszertár őre. Tanul­mányi fel­ügyelő. 2 3 Galántai István ó. h. tan. magyar-francia 3 3 5 Magyar : VI. 3. Francia : V. 4, VI. 4, VII. 3. VIII. 3. 16 17 VI. Az ifjúsági könyvtár őre. Az ön­képzőkör vezetője. 4 Gyarmatlii László h. tan. mennyiségtan-term.-tan­ábrázoló 6 3 5 Ábrázoló : VI. 2, VII. 2, VII. 2. Mennyiségtan : II. 5, VII." 3. Fizika : VII. 4. 18 — A mértani szer tár őre. A mat.-kör vezetője. Cserkészpa­rancsnok. 4

Next

/
Thumbnails
Contents