Állami főreáliskola, Debrecen, 1937
65 XV. A jövő évi tájékoztató. 1. Felvétel. A beírás rendes ideje június 17. és 20. napja. A beírás alkalmával minden tanuló beadja legutóbbi iskolai bizonyítványát és aki intézetünkbe először iratkozik be, születési anyakönyvi kivonatát és újraoltási bizonyítványát. Szeptember hó 1—2. napjain folytatólagosan beírjuk azokat a tanulókat, akik valami fontos ok miatt júniusban nem iratkozhattak be. (Rt. 1. 6. §.) A középiskola első osztályába csak az vehető fel, aki valamely nyilvános jogú elemi népiskola negyedik osztályát sikerrel végezte és életének tizedik évét betöltötte, de tizenkettedik évét még nem töltötte be. A korhatárt úgy kell értelmezni, hogy az I. osztályba az 1937—38. tanévtől kezdve nem vehető fel rendes tanulónak az a tanuló, aki az illető polgári év szeptember 15-éig még nem tölti be a 10. életévét, vagy aki a szeptemberi utólagos beíratáskor már betöltötte 12. életévét. A javító és különbözeti vizsgálatok ideje augusztus 30—31. napja, reggel 8 órakor. Veni Sancte szeptember 3-án, 5-én rendes tanítás. A javítóvizsgálatot megelőzőleg a tanuló köteles Tanulmányi Értesítőjét beadni és ezt csakis a vizsgálat eredményének rávezetése után kaphatja vissza. Két tárgyból javítóvizsgálat nincs. 2. Rendkívüli tárgyak tanulása. A debreceni reáliskolában latint, zenét, éneket, német, francia és olasz társalgást és vívást lehet tanulni. 3. Fizetendő díjak. Egész évi tandíj nyilvános tanulóknak 100 P, magántanulóknak 150 P. Jeles vagy jó előmenetelű hadiárvák és hadigondozottak tandíjat nem fizetnek. Magántanuló sem mentességben, sem kedvezményben nem részesíthető. (1759—1933. sz. VKM rendelet.) Hadiárvák és hadigyámoltak mentességre való igényjogosultságukat az 1933. évi VII. tc. értelmében, a felvételkor igazolni tartoznak (10. §.). A tandíjat 5 részletben, mégpedig október, november, január, március és április hóban a hónapok ötödik napjáig tartoznak az intézettől kapott csekklapon befizetni (22. §). A felvétel alkalmával minden tanuló 8 P felvételi dijat fizet. A jeles és jó előmenetelű hadiárvák és hadigyámoltak felvételi díjat nem fizetnek (1. §). A felvételkor az Iskolaszanatórium céljára 1 P, a Vöröskereszt részére 20 fillért fizetnek a tanulók. A hadiárvák és hadigyámoltak e járulékok fizetése alól mentesek (3. §). Filmdíj : a fizetett tandíj 3%-a. 6. Tandíjmentesség. Az eddig engedélyezett minden tandíjmentesség és tandíjkedvezmény a tanév végén érvénytelenné válik. Az 1938—39. tanév elején, szeptemberben az összes folyamodók az 1759—1933. számú miniszteri rendelet alapján kerülnek elbírálás alá. ,,A tandíjkedvezmények a fizetendő (100 P) díjnak négy csökkenő fokozata szerint adatnak. A zl. f. tandíjkedvezményes 80, a 2. f. 60, a 3. f. 40, a 4. f. 20 pengőt fizet