Állami főreáliskola, Debrecen, 1937

25 5. Boyle—Mariotte törvénye. 6. Hanghullámhossz meghatározás. 7. A fényvisszaverődés törvényei. 8. A visszavert sugár elfordulása a tükör elfordításával. 9. A fénysugár útja plánparallel-lemezen keresztül. 10. Kö­zepes törésmutató meghatározása. 11. Fénysugár áthaladása prizmán. 12. Törésmutató meghatározása prizmával. 13. A lencsék törvényei. — Az osztály nagy létszáma miatt a tanulók 3-—4-es csoportokban dolgoztak. A III. osztályú tanulók Koháry Béla tanár vezetésével három teljes kísérletező órát tartottak. 1. A fajsúly kísérleti meghatározása Archimedes törvényének alapján. 2. A tanulók magukkészítette primitív eszközeik­kel végeztek kvalitatív kísérleteket igen nagy örömmel és lelkesedéssel a hőtan és hangtan köréből. 3. Szintén magukcsinálta eszközökkel kísér­leteztek az elektromosságtan, mágnességtan és fénytan köréből. Ezen kívül, amennyire az órákon lehetséges volt, számonkérés közben be­mutatták a tanulók a kísérleteket magukkészítette eszközeikkel. Az el­készített eszközök a következők : vízszintező háromszög, függőón, egyen­súlybábok, golyósorok ejtőkíséretekhez ; egyszerű gépek (csiga, csiga­sorok, lejtő, csavar, hengerkerék, emelők, targonca, emelődaru, kerekes­kút) mérlegek, ingák, Segner-kerék, szökőkút-minta, lopó, szívó, Heron­labdája, vízikerekek. Szilárd testek, folyadékok és gázok hőkiterjedése. Sípok, szirénák, fonaltelefon, hallócső, szócső. El. inga, elektroszkópok, leydeni palack. Elemek. Az el. áram vegyi, hő- és mágneses hatásának kimutatására szolgáló eszközök. Elektromágnes, Morse-telegraf, fény­távíró, ívlámpa, elektromos csengő. Lencsék, sötétkamra, színkorong. Chemiai munkáltató oktatás. A folyó iskolai évben is tartottunk munka­órákat a tavalyi értesítőben részletesen kifejtett elvek, illetve lehetősé­gek között. Az előirányzott munkaórák száma a IV. o.-ban 7, a VI. o.-ban 5. Minthogy a tanulók magukkészítette eszközöket használnak a munka­órákon, a tanításnál az otthon végzett kísérletek útján szerzett tapaszta­latok, megfigyelések nagy sikerrel használhatók fel. 17. Gyorsírás. Tanár : Majoros Béla. Tankönyv : Radnai Béla : Az egységes magyar gyorsírás tankönyve. I. r. Fogalmazási gyorsírás. II. r. Irodai gyorsírás. Mint kötelező rendkívüli tárgyat a IV. és V. osztály minden tanulója tanulta, heti 2—2 órában. A tanítás célja az elméleti tudásnak a gyakorlati életben való felhasználása, alkalmazása volt. Az I. fokon ezt úgy sikerült megoldani, hogy a tanulók percenként átlag 60 szótagot tudnak leírni : a II. fokon az íráskészség 80—100 szótag között ingadozott. Sajnálattal tapasztaljuk, hogy tanulóink később — a VI— VIII. osztályban — tudásukat nem igen fokozzák e téren. Okát a Gyors­író Kör hiányában kell keresnünk és találnunk. V. Hatóságok. Az intézet fenntartója a Magyar Állam és a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium rendelkezése alatt áll. A vallás- és közoktatásügyi miniszter : Grój Teleki Pál. Államtitkárok : Dr. Szily Kálmán, dr. Zsindely Ferenc és br. Wlassics Gyula. Az ügyosztály főnöke : Dr. K. Kováts Gyula, osztályfőnöki c. felr. miniszteri tanácsos. A debreceni tankerület kir. főigazgatója : Vitéz dr. Bessenyei Lajos. A debreceni tankerület középiskolai szakelőadója : Gáspár Gyula tanügyi tanácsos.

Next

/
Thumbnails
Contents