Állami főreáliskola, Debrecen, 1936

22 gesen kamatoztathassák. A IV. osztályban — kísérletképpen — az első ismétlés után tartottuk meg az egyik munkaórát, amikor is a megoldandó tanuló kísérletekhez a már ismert anyag útbaigazításul szolgált, de maga a kísérlet új — eladdig előttük ismeretlen adathoz vezetett, melyet nekik kellett megfigyelni, leírni s megmagyarázni. Természetes, hogy a többi órák is mind a három osztályban munkál­tató szellemben folytak le. E cél szolgálatában állottak : 1. a gyakori munkáltató negyedórák, amelyek az óra anyagának egy önálló részét ölelték fel; 2. a tanári kísérletekbe igyekeztünk bevonni a fiúkat s ilyenkor, hacsak lehetett, a maguk készülékét használták; 3. állandóan nagy szerepet juttattunk az otthon végzendő tanuló-kísérleteknek, amelyek megelőzték az új anyagot (önálló megfigyelés-kiépítés), vagy követték azt (amikor is inkább ismeret-elmélyítés volt a cél) ; 4. írásbeli felelést tartottunk (osz­tályonként kétszer-háromszor), amelyek javításánál alkalmunk volt be­pillantani, hogy e tanuló-ldsérletek milyen nyomokat hagytak diákjaink lelkében. Tapasztalataimról a következőkben számolhatok be : 1. E tanítási módszerrel nagyobb érdeklődést lehetett kelteni, sőt ezúton elvontabb ismereteket is be lehetett „lopni" diákjaink emlékezetébe. 2. A kisebb fiúk általában nagyobb kedvvel dolgoznak, de panasz azért a nagyob­bakra sem lehet. 3. Tananyag-redukció okvetlen szükséges. Zsinórmér­tékül szolgálhat az, hogy inkább csak lényeges, főleg gyakorlati vonat­kozású dolgokat tanítsunk, de azt aztán tisztult felfogásban. Az el nem mellőzhető elméleti vonatkozású dolgokat is lehetőleg a gyakorlat, az élet betonfalára építsük. 18. Gyorsírás. Tanár: Majoros Béla. Tankönyv : Radnai Béla : Az egységes magyar gyorsírás tankönyve. I. r. Fogalmazási gyorsírás. II. r. Irodai gyorsírás. Mint kötelező rendkívüli tantárgyat tanulta a IV. és V. osztály minden tanulója, osztályonként heti 2 órában. A tanítás célja : az elméleti tudásnak a gyakorlati életben való felhasználása, alkal­mazása volt. Az I. fokon ezt úgy sikerült elérni, hogy a tanulók percenként átlag 60 szótagot tudnak leírni ; a II. fokon ez az íráskészség átlag 80—100 szótagig emelkedett, illetve ezen határ között ingadozott. Gyorsírókör megalkotása legjobb akarat mellett sem sikerült, aminek okát tanulóink sokoldalú elfoglaltságában is kell keresnünk és megtalálnunk ! Berényi András V. o. t. a Gyorsírástudomány Balogh Gábor IV. o. t. A Gyorsíró nagy pályázatán dicséretet: Sebestyén Gyula VII. o. t. a helyi közép­iskolák versenyén két ízben lett első. 19. Fizikai kiállítás. A harmadik osztályú tanulók által készített fizikai eszközökből június hó 14-én és 15-én kiállítást rendeztünk. A 32 tanuló készített összesen kb. 322 eszközt, amelyből kb. 140-et állítottunk ki. V. Hatóságok. Az intézet fenntartója a Magyar Állam és a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium rendelkezése alatt áll. A vallás- és közoktatásügyi miniszter : Dr. Hóman Bálint. Államtitkárok : Dr. Szily Kálmán műegyetemi ny. r. tanár, dr. Tas­nádi Nagy András és br. Wlassics Gyula h. államtitkár. Az ügyosztály főnöke: Dr. Kőrösy László miniszteri tanácsos. A debreceni tankerület kir. főigazgatója : Vitéz dr. Bessenyei Lajos. A debreceni tankerület középiskolai szakelőadója: Gáspár Gyula r. tanár.

Next

/
Thumbnails
Contents