Állami főreáliskola, Debrecen, 1934

5 gyönyörűséget rejteget. Ő fedezte fel a Hortobágyot, mint festői témát s ettől kezdve egyik hortobágyi képét a másik után festette. Az ő képei szereztek megbecsülést a csikósnak, a kanásznak, a juhásznak, a mérhetetlen hortobágyi nagy égnek. Ezek a képek tették nevét országos hírűvé Különösen kiválók és jellegzetesek a vadlibás képei. A Déri-múzeumban, gr. Degenfeld Pálnál, Waldeek Frigyesnél, a budapesti Egységes Párt klubjában, több kiváló műgyűjtő, egyesület, bank, város és műértő magánosok birtokában vannak képei. Vannak olaj-, aquarellés pastell-festményei. A debreceni orosz fogoly-táborban készült érdekes ésértékes tanulmányfej kollekcióját a Hadtörténeti Múzeum vette meg. Ő festette meg Thaly Kálmán arcképét. Rendkívül könnyen és gyorsan dolgozott, és nagyon sokat, életének legutolsó évében is. Több kollektív kiállítása volt itthon és vidéken is, melyek nagy siker és elismerés jegyében folytak le. Halála után megtartott hagyatéki képkiállítását több mint 3000 ember kereste fel és legőszintébben fejezte ki hódolatát és tiszteletét a nagy művész iránt. Az iskola is nagy hálával és elismeréssel emlékezik vissza a nagy művész-tanárra és szeretettel őrzi emlékét. 1 ~ Dr Za|ai Jánog

j igazgató. 2. MÉSZÁROS SÁNDOR. Született Marosvásárhelyt, 1877 január 1-én. Róm. kath. vallású. Középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi ref. főgimnáziumi:an, az egyetemet Kolozsváron végezte. Ott is szerzett tanári oklevelet történelem-földrajz tárgycsoportból. Helyettesi megbízatást a nyírbátori gimnáziumnál nyert s ott is maradt mindaddig, amig ez az iskola meg nem szűnt : 1928-ig. Akkor a debreceni reáliskolához nyert beosztást s itt szolgált 1935 január 22-iki váratlan haldiáig. Sok egyesületnek tagja, többnek választmányi tagja volt. Külöböző folyóiratokba számos cikket írt. Az utóbbi években az iskola tandíjkezelője volt. Minden haláleset — különösen egy ilyen hirtelenül és váratlanul jött — mélyen belemarkol lelkünkbe, felbolygatja érzéseinket és gondolatainkat, és minden sírba megrendült lélekkel tekintünk bele. Nemcsak azért, mert fáj a veszteség és könnyes szemünk betölthetetlennek látja az ürt, amit az eltávozott hagyott maga után. Nemcsak azért, mert minden sírnál megrázó szemléltetést kapunk a sok évszázas intelemhez, hogy : látjátok feleim szemetekkel, mik vagyunk, bizony csak por és hamu vagyunk. Hanem első sorban és főkép azért, mert minden sírnál elkerülhetetlenül reánk szakad az a félelmetes kérdés, hogy vájjon az, aki távoztakor annyi mindent itthagyni kényszerült, mit vitt magával oda túlra, az Űr Isten tévedhetetlen és megfelebbezhetetlen ítélőszéke elé. Az ő földöntúli sorsára nyugodtan gondolhatunk, mert Mészáros Sándor elsősorban is ió ember volt a szónak legigazibb és legteljesebb értelmében. Az ő anyagi eszközei is ugyancsak korlátoltak voltak, de szívének mélységes jósága mindig értett ahhoz, hogy ezeket a korlátokat újra meg újra kijjebb tolja, hogy egyre meg egyre minél több ember férjen azokon belül. Igazában csak a jó Isten a tudója —- de ez épp elég és épp ez a mi reménységünk —, hogy hány meg hány szegény diák és nem-diák áldja az ő segítő két kezét és résztvevő jó szívét. Hogy hány embernek volt tanáccsal segítségére, jó szóval vigasztalására ! Hogy hány diákért emelt szót itt vagy ott! Kérdezzétek meg azt a sok embert, akinek a szeme halála hírére megtelt könnyel, hogy miért siratták ; egy szóval fognak mind felelni, hogy : mert olyan áldott jó ember volt. És kérdezzétek meg azt a sok tanítványt, akire 22 év alatt a szeme