Állami főreáliskola, Debrecen, 1929
58 XIV. A jövő évi tájékoztató 1. Felvétel. A beírás ideje július 1. és 2. napja. Ezen két napon a bukott tanulók kivételével minden tanulónak be kell iratkoznia. A beírás alkalmával minden tanuló beadja legutóbbi iskolai bizonyítványát és aki intézetünknél először iratkozik be, születési anyakönyvi kivonatát és újraoltási bizonyítványát. Szeptember 2., 3. napjain, amennyiben más intézkedés nem iesz, folytatólagosan beírjuk azokat a tanulókat, akik valami fontos ok miatt július 1. és 2. napján nem iratkozhattak be. (Rt. 1., 6. §§.) Az első osztályba csak oly tanuló vehető fel, aki a 9-ik évét már betöltötte és szabályszerű bizonyítvánnyal igazolja, hogy az elemi iskola IV. osztályát jó sikerrel elvégezte, vagy a felvételi vizsgán igazolja, hogy a középiskolai tanulmányok megkezdéséhez és folytatásához szükséges szellemi fejlettség fokán áll. (Rt. <S. §.) 2. Javító vizsgálatok. Bármely osztályban, ha a tanuló legfeljebb egy, a továbbhaladásra nézve döntő rendes tárgyból elégtelen érdemjegyet kapott, javító vizsgálatot tehet. (Rt. 109. § b) pontja.) Bármely osztályban, ha a tanuló egy tárgyból elégtelen érdemjegyet kapott és magaviseleti érdemjegye kevésbbé szabályszerű : csak főigazgatói engedéllyel tehet javítóvizsgálatot. (Rt. 109. § c) p.) Aki egynél több tantárgyból kapott elégtelen osztályzatot : osztályismétlésre utasíttatik. (Rt. 109. § d) p.) Azok a tanulók, akik (az ismétlősök is) két kötelező tárgyból kaptak elégtelen érdemjegyet, július hó 5-ig az igazgató útján a tankerületi kir. főigazgatóhoz folyamodhatnak javítóvizsgálati engedélyért. A két tárgyból bukott tanuló csak rendkívüli esetben kaphat engedélyt a javító vizsgálatra, ha t. i. a tanulás hosszabb szünetelése (járvány stb.), vagy a tanulónak egy hónapnál hosszabb ideig tartó betegsége az engedélyt igazán megokolttá teszi. (Rt. 113.) A kérvényre 1-60 pengős bélyeg ragasztandó s a kérvényhez 2-— P kezelési illeték melléklendő. A javító-, különbözeti- és magánvizsgálatok ideje : augusztus hó 30. és 31. napja, reggel 8 órakor. A javító vizsgálatot megelőzőleg a tanuló köteles Tanulmányi Értesítőjét beadni és ezt csakis a vizsgálat eredményének rávezetése után kaphatja vissza. 3. Magánvizsgálatok. Az 1930—31. tanév elején a magánvizsgálatokat augusztus 28—29 (írásbeli) és 30-án (szóbeli) tartjuk. A magánvizsgálatokra vonatkozólag a következőket közöljük : a) Rendes korban levő tanulók (vagyis azok, akik a törvényszabta minimális életkornál legföljebb két évvel idősebbek) csak abban az esetben bocsáthatók magánvizsgálatra, ha állandó lakóhelyükön nincs megfelelő típusú iskola. Ha azonban van állandó lakhelyükön megfelelő típusú középiskola, akkor csak abban az esetben bocsáthatók magánvizsgálatra, ha ezt különleges méltánylást érdemlő körülmények megokolttá teszik. b) A magántanulók csak az állandó lakóhelyükhöz legközelebb eső megfelelő típusú középiskolában bocsáthatók magánvizsgálaztra.