Állami főreáliskola, Debrecen, 1928

11 lusnak ezt a játékosságát a miniatűr elemek művészi mozgósításával éri el Tóth Árpád, éppenúgy, mint Csokonai. És éppúgy, mint Csokonainál, őnála is a báj forrása ez. Egyik költeményét így kezdi : Örök tavaszban járnék, melyben a rügyek barna Puháján új levél görbül már szelíden, Mint enyhe nap verőjén ha kismacska pihen S bársony talpából lágyan ferdül ki gyenge karma. Amint a heverő kis macska képét belopja a természet tavaszi képébe : éppen kicsiségével önti el a báj színét az egész versszakon. Egy másik tavaszi versének a kezdetén Csokonaias kedvességgel és hűséggel figyeli a rügyek kibontakozását: „Az új tavasz játékos új ja rügyet sodort az ághegyen s most lágyan enyhe szája fújja, hogy szétnyíljék és lomb legyen." (Az új tavasz.) 5. Formaművészete elsőrangú. A franciák lírai versformájából indult ki : a 6-os és hetedfeles iambus-sorokkal, amelyek magyarban a Nibelungiversszakok lüktetéséhez hasonlók. Tóth Árpád keresztrímekkel fonta össze ezeket a hosszú, sokszor fáradtan ballagó, sokszor fájdalmasan elnyújtott sorokat ; nagyon szerette bennük az enjambement -t,a gondolatoknak, a mondatoknak két-három sorba törését, úgy, hogy ne a sor vége végezze a mondatokat, hanem középen vágja őket ketté ; így új jelzők, új szóvonzatok és új, friss rímek szépségét csiholta, ötvözte ki a költő, a legszokottabb szókinccsel is. (Arany Bolond Istók-]kt a legmodernebb magyar versnek tartotta s ez is hatott reá formai tekintetben, éppen gyakori mondatátvetéseivel.) Első kötetében alig vannak rövid soros versek ; a panasz : kimeríthetetlen még szavaiban is, ha megindulnak : alig tud gátat vetni elébük rímekkel, ritmussal. Második kötete, a Lomha gályán, már tudatosan gazdagítja a formát ; Horatiusi, Berzsenyies alkaiosi versszakok elegyülnek stanzákkal, szabad iambusi formák szonettekkel, rövid röppenő iambus-sorok visszatérő trocheusokkal. Utolsó kötete feloldja az eddigi formák szigorú zártságát és az Ady-féle szabadon lüktető iambusos formák felé hajlik ; mintha már jelezné, hogy itt a külső szépségek ragyogása másodrendű, fő a fakó köntösben mind élesebben zokogó lélek, a tartalom. Őmaga is észreveszi ezt s így mondja : „Bár hangja dadogóbb és fénye ritka, de — érzed ? — mélyebb, s — érzed ? több a titka. S nemcsak magad fájsz benne, de a tág egész világ". (Hegyi beszéd felé.) A l'art pour l'art költő leszállását a művészet elefántcsont tornyából a rendes emberek közzé: ez a foimai megtörés adja hírül. Rendkívüli foimaművészete, bravúros nyelvtechnikája teszi egyik legkitűnőbb műfordítónkká. Babitson kívül alig versenyezhet vele valaki idegen költők visszaadásában. Sőt egy tekintetben fölötte áll Babitsnak is : hűbb az eredetihez nemcsak tartalomban, hanem formában is. Tóth Árpád fordító művészete annyira ment, hegy az idegen költeménynek még hangszínezetéi is vissza tudta adni ; ahol mély hangzós szavak barnulnak az eredetiben : magyarra is mélyhangzós szavakkal hozta át. Ilyen bravúrokkal van tele a Wilde Oszkár Readingi fegyház balladája, s a Verlaine Őszi chansonja. A Goethe híres kis dalát, az Über allén Gipfeln-t, ezt a nyolc soros, de rendkívül nehéz, lehelet-formájú verset, Tóth Árpád fordítása öntötte végső formába, annyi próbálkozás után. De csodálatos üdeséggel költötte újra Milton L'Allegro-ját és 11 Penseroso-]át, Verlaine néhány illanó, ködszerű dalát és Keats-nek és Samain-nek, a hozzá oly közel álló müvészetű két költőnek néhány ékszerként ragyogó versét.