Állami főreáliskola, Debrecen, 1927

XVIII. A jövő évi tájékoztató. 1. Felvétel. A beírás ideje június 30. és július 2. napja. Ezen két napon a bukott tanulók kivételével minden tanulónak be kell iratkoznia. A beírás alkalmával minden tanuló beadja legutóbbi iskolai bizonyítványát és aki intézetünknél először iratkozik be, születési anyakönyvi kivonatát és újra­oltási bizonyítványát. Szeptember 1., 3. napjain, amennyiben más intéz­kedés nem lesz, folytatólagosan beírjuk azokat a tanulókat, akik valami fontos ok miatt június 30. és július 2. napján nem iratkozhattak be. (Rt. 1., 6. §§.) Az első osztályba csak oly tanuló vehető fel, akik a 9-ik évét már betöltötte és szabályszerű bizonyítvánnyal igazolja, hogy az elemi iskola IV. osztályát jó sikerrel elvégezte, vagy a felvételi vizsgán igazolja, hogy a középiskolai tanulmányok megkezdéséhez és folytatásához szükséges szel­lemi fejlettség fokán áll. (Rt 8. §.) 2. Javító vizsgálatok. Bármely osztályban, ha a tanuló legfeljebb egy, a továbbhaladásra nézve döntő rendes tárgyból elégtelen érdemjegyet kapott, javító vizsgálatot tehet. (Rt. 109. § b) pontja.) Bármely osztályban, ha a tanuló egy tárgyból elégtelen érdemjegyet kapott és magaviseleti érdemjegye kevésbbé szabályszerű : csak főigazgatói engedéllyel tehet javítóvizsgálatot. (Rt. 109. § c) p.) Aki egynél több tantárgyból kapott elégtelen osztályzatot : osztály­ismétlésre utasíttatik. (Rt. 109. § d) p.) Azok a tanulók, akik (az ismétlők is) két kötelező tárgyból kaptak elégtelen érdemjegyet, július hó 15-ig az igazgató útján a tankerületi kir. főigazgatóhoz folyamodhatnak javítóvizsgálati engedélyért. A két tárgyból bukott tanuló csak rendkívüli esetben kaphat engedélyt a javító vizsgá­latra, ha t. i. a tanulás hosszabb szünetelése (járvány, stb.), vagy a tanuló­nak egy hónapnál hosszabb ideig tartó betegsége az engedélyt igazán meg­okolttá teszi. (Rt. 113.) A kérvényre 1*60 pengős bélyeg ragasztandó s a kérvényhez 2'— P kezelési illeték melléklendő. A javító-, különbözeti- és magánvizsgálatok ideje : augusztus hó 30. és 31. napja, reggel 8 órakor. A javító vizsgálatot megelőzőleg a tanuló köteles Tanulmányi Érte­sítőjétbeadni és ezt csakis a vizsgálat eredményének rávezetése után kap­hatja vissza. 3. Itemlkíviili (árjjvak tanulása. A debreceni reáliskolában latint, egészségtant, gyorsírást, zenét, éneket, német és francia társalgást lehet tanulni. A zenekör évi pártoló tagsági díja 2 pengő, melynek minden tanuló tagja. 4. Fizetendő díjak. Egész évi tandíj a rendes tanulóknál 40 P; magán­tanulóknál 80 P (Vm. 28,900—1926. V.). A közalkalmazottak, hadi­rokkantak és munkások, valamint ezek középiskolában tanuló gyer­mekei és árvái tandíj mentességi %-on belül, amennyiben megütik a mértéket, tandíjmentességben részesíthetők. Egyébként, ha a bizonyítvá­nyuk legalább elégséges, a rendes tanulók 20 pengőt, magántanulók 40

Next

/
Thumbnails
Contents