Állami főreáliskola, Debrecen, 1927

11 gondolkodású férfiú működött, akiknek társaságában szivesen fogadott vendég volt a „világlátott" Fazekas. Mindannyi között legnagyobb hatással volt reá sógora: Diószegi Sámuel, aki akkor már mint Debrecennek tudós papja nagy tekintélynek örvendett, továbbá Földi János, Hajdúhadház nagytudású orvosa. Minthogy Fazekas Mihály természettudományos munkássága elválaszthatatlan ezen két nagy szellemétől, jobban mondva az ő tudományos működése ezen két nagy szellem reáhatásának az eredőjeként tekinthető : nem lehet Fazekast méltatni anélkül, hogy a magyar természettudomány ezen két világító fároszáról meg ne emlékezzünk. Diószegi Sámuel is Debrecenben született, 1760-ban. Iskoláit ugyanazon tudós tanárok vezetése alatt végezte el a kollégiumban, mint Fazekas. Ezek közül különösen nagy hatással volt reá a legendás hírű fizikus : Hatvani István. Papnak készült, de azért szeretettel tanulta a természettudományokat. Tanulmányainak gyarapítása céljából — mint sok más debreceni ifjú — a németországi Göttingába ment, ahol a bölcsészet és teologia mellett különös vonzalommal hallgatta az orvosi és botanikai előadásokat. Kivált a tudós Gmelin János vonzotta, aki megismertette vele a nagyhírű svéd természettudós : Linné Károly munkásságát, akinek hatalmas műve : a ,,Systema Vegeíabilium" (Az élők rendszertana) abban az időben jelent meg ugyancsak Göttingában. (1776.) Tanulmányainak befejeztével, mint Linné tanainak alapos ismerője és meggyőződéses híve tér haza, lelkében azon nemes elhatározással, hogy azokat átülteti a természettudományok számára akkor még parlagon heverő magyar földbe. Annak a mozgalmas irodalmi tevékenységnek, amelyet a XVIII. század végén a ,,Debreczeni Kör" írói és tudósai kifejtettek, középpontjában Földi János állt. Ez a minden szépért, jóért és nemesért lelkesedni tudó és bámulatos lelki energiájú magyar zseni nagyon szegény sorsból származott. Nagyszalontán született 1755-ben. Születésétől kezdve — amely édesanyjának életébe került — haláláig a szenvedések és nélkülözések szakadatlan láncolatával küzdött. Mostohája rosszul bánt vele s mikor édesatyját is elveszté, 6 éves korában ismerőseinek irgalmára szorult. Jó viseletével és szorgalmas tanulásával elöljáróinak szeretetét annyira megnyerte, hogy már 16 éves korában tanító lett. Később tanulmányainak folytatására és befejezésére Debrecenbe jött; majd újra csak kiment tanítónak Halasra. Itt néhány év alatt annyi pénzt gyűjtött össze, hogy azzal orvosi diplomát szerzett Pesten. Először Szatmáron, majd később, mint a hajdúkerület főorvosa, Hajdúhadházon telepedett le. Itt is halt meg 1801-ben. Orvosi teendői mellett talált időt arra, hogy mint költő, író, nyelvész és természettudós is maradandó emlékeket hagyjon hátra. Amihez fogott, mindenütt új ösvényeket nyitott, termékeny eszméket hozott forgalomba. A természettudományoknak magyar nyelven való megszólaltatása is az ö eszméje volt. Elhatározta, hogy magyar nyelven megírja a természet három országát; de rövid élete ennek csak az állatokra vonatkozó részét engedte elkészíteni. A növénytan tudományos megírására nézve csupán hasznos és fontos elveket és utasításokat hagyott hátra, amelyek Diószegi és Fazekas további munkásságának irányítói lettek. Célja az volt, hogy a „növevényeket" (így nevezte ő a növényeket) megfelelő neveken rendszerbe kell foglalni Linné szisztémája szerint. A növények elnevezése körül ebben az időben teljes zűrzavar volt. Ami elnevezés össze is volt gyűjtve, Földi szavai szerint: „azoknak is nagy részek botránkoztatok, babonások, gyermekiek, utálatosak, illetlenek, alkalmatlanok és többnyire bizonytalanok". Azért hosszasan és