Állami főreáliskola, Debrecen, 1924

22 márc. 15-én „Bánk bán" II. felvonása, május lü. és 17-én Kisfaludi Károly „Pártütők" eímü vígjátéka a legnagyobb precizitással folyt le. Oláh Gábor volt a tanítómester ; a legnagyobb szeretettel oktatta a fiatal­ságot, szívből nevetve a szereplők ártatlan mókáin, gyermekded humorán s néha ügyetlenségén. A közönség is szeretettel karolta fel a tanár és a tanítványok buzgalmát s mindig megtöltötte a tornacsarnokot. A szín­padi bevételekből és Ekly József egy milliós adományából 5.735,000 K folyt be. A kiadások levonása után tiszta maradvány 1.885,080 K. Ehhez járul a május 16. és 17-iki előadás tiszta jövedelme : 1.133,000 K. A szín­pad jelenlegi vagyona 3.018,080 K. 11. Kirándulások. A tanítás közvetlen célját szolgáló félnapos ki­rándulásokon kívül két nagyobb kirándulást tett iskolánk a f. tanévben. Az egyiket szeptember 18-án ejtettük meg Nyíregyházára, abból az alka­lomból, hogy Nyíregyháza városa ebben az időben ünnepelte jobbágyi felszabadulásának 200 éves jubileumát, amit pompás kiállítással kap­csolt egybe. Tanulóifjúságunk majdnem teljes számmal résztvett ezen a kiállításon a tanárok vezetése mellett. Igen értékes ismeretekkel és ta­pasztalatokkal gazdagodott. A második kirándulás nagyobbszabású volt, amelyet iskolánk 38 növendéke három tanár : Reithoffer Rezső, Balezer György és Wirker Ernő vezetése alatt folyó évi június 7 —12-ke között végzett a Bükk­hegység vidékén. Június 7-én az élénk és fejlődő Miskolc városát tekintet­ték meg, továbbá Csabát és Görömböly-Tapolcát. Június 8-án a hatalmas diósgyőri vasgyárat tanulmányozták, ahol 5 óra hosszat tartózkodtak. Megszemlélték a nyers vas ezerféle feldolgozását, a bámulatos technikával megkonstruált és dolgozó gépóriások és kisebb gépek munkáját. Délután már Diósgyőr község felé gyalogoltak. Itt kerdték meg az alföldi fiúk a hegymászás előgyakorlatait. Megnézték a 4 tornyos várrom mellett élő és vele egykorú mogyorófát, amelyről a monda azt tartja, hogy Nagy Lajos király leánya : Mária ültette. Június 9-én útirány Alsó Hámor felé volt. Útközben megtekintették a redukált üzemben dolgozó Kolba­féle híres papírgyárat. Sok gyönyörűségük telt iljainknak a „Tájtó", „Lilla" üdülőtelep és Szinva forrás környékének festői szépségeiben. Június 10-én volt a legnehezebb túra. A csapat megmászta Bükkhegység legmagasabb pontját, a 957 m. magas Bálványt, innen Nagyvisnyóra ereszkedett le. Június 11-én indult el a karaván vonaton Egerbe. Egerben egy feledhetetlen napot töltöttek. Itt az áll. polgári iskola igazgatója : Keller Aladár úr a legnagyobb hálára lekötelező szívességgel fogadta a csapatot, gondoskodott nemes élvezetekben gazdag programmról. Meg­nézték ifjaink az érseki székesegyházat, a liceum gazdag gyűjteményét és könyvtárát, a várat ; körsétát tettek a városban, hogy megismerjék annak nevezetesebb utcáit, tereit, épületeit, szobrait; megíürödtek egyik pompás uszodájában ; megtekintettek egy nagyszabású egri pincét is. Étkezésük az érsekkerti Kioszk-vendéglőben kifogástalan volt. Június 12-én reggel hagyta el kiránduló csapatunk Egert és Füzesabonyon és a délibábos Hortobágyon át délután fél öt órakor érkezett meg Debrecenbe. 12. Testi nevelés. A testi nevelésre nagy súlyt helyeztünk. Igaz, hogy az intézet nélkülözi a szakembert, testnevelési tanárunk nincs ; a tornaórákat a rendes tantárgyakat tanító tanárok közt kell felosztani, akik a tőlük telhető buzgósággal teljesítették kötelességüket. Érezni lehet azonban, hogy ez az állapot sokáig fenn nem tartható ; a tornaversenye­ken ifjaink mind háttérbe szorultak. Az évvégi, június 13-iki torna-ünne­pélyünket az eső elmosta. 13. Az iskola épülete. A nm. VKM. az épület szünidei tatarozására

Next

/
Thumbnails
Contents