Állami főreáliskola, Debrecen, 1924

10 Széchenyi vagyonának egy évi jövedelmét lelle a nemzet oltárára, <le semmi esetre sem akként, mint a mai menekültek közül sokan lelték, akik a nehézségek viselésével szemben — bár lelkileg megtörve — az egyedüli menekvést a halálban kereslék és találták. Felolvasásunk tárgya kívánja úgy, hogy mindezeket elmondjuk. Mert Trianon után minden eszközi, módot meg kell ragadnunk, hogy « Nagy-Magyarország tündöklő csillagának mielőbbi fellünése érdekében ki-ki erejéhez mérten mindent megtegyen. A jobb jövő kivívása az ifjúság feladata lesz, annak előkészítése, biztosítása azonban a mai társadalom kötelessége. S ebből a kötelességből nagy teher hárul a szülői házra épúgy, mint az iskolára. A nemzet jövendő nagyságának kiépítése ugyanis erős, edzett, fegyelmezett, munkabíró, dolgozni vágyó és tudó, meggondolt, hazaszerető és mindenre kész harcosokat követel. S ha valamikor üdvös volt, most, ezen „lenni vagy nem lenni" kérdés napjaiban, idejében, égetően fontos a szülői ház és az iskola nevelés elveinek, a magán- és a társadalmi élet harcos fegyvereinek harmóniája : s ha valamikor fontos volt, úgy most szükség van oly intenzív munkára, amely a mindennapi élet realizmusából felemeli a szíveket-lelkeket a hazaszeretet idealizmusának tündöklő régiójába. Mert a haza beteg : a beteg fel-felsír, a sírás mindnyájunk szívét elfogja, mi érezzük a bajt, mert közös a bajunk, de tegyünk is hát valamit a jövő érdekében ! Mit tegyen hát a szülői ház az iskolával karöltve a nemzet jövőjének érdekében ? Ha helyes volt a kiindulásunk alapja, hogy a jövő boldogság előkészítése a mai társadalom kötelessége, annak kivívása pedig az ifjúság feladata : úgy önként kínálkozik a kérdés, milyen nevelést adjunk hát az ifjúságnak ? Olyat, amely egész embert ad a hazának ! Az egész ember pedig vallásos, erkölcsös, önérzetes, békeszerető, emberszerető, szolgálatkész, kötelességtudó, hazáját szerető, jellemes. 1. Eötvös József báró, a nagy gondolkodó elme, azt mondja, hogy az ember sorsa Isten kezében van. A világegyetem léte az erkölcsi életrend erős alapokra fektetését kívánja. A nevelés célja tehát nem lehet más, mint ezen erkölcsi életrend alapjának a megalkotása : a gyermekben egy felsőbb lény iránt már jókorán támadt sejtelemnek erős hitté, rendíthetetlen meggyőződéssé való érlelése. Hiszen napjaink nehézségei, az élet körülményei, terhei között megnyugvást, vigasztalást elsősorban a vallás szent tanai adhatnak. Az anyagi jók nagy• eltolódottságában könnyen meginoghat a gyenge erkölcsi értékkel biró lélek, a megingás elégedetlenkedést, az elégedetlenkedés zavart igyekszik támasztani, mert — úgy reméli, — hogy a zavar perceiben egyéni szükségletének, önös vágyainak kielégítésére alkalom nyílik. Már pedig a forradalomszülte szabatos gondolkodás még nem hűlt le, az eszmék forronganak s egy véletlen kilobban ás megcsonkított hazánk viszonyait is szomorúan érintené ! — A vallásosság bizonyos csodákkal telt, meseszerűnek tetsző magasztosságában félelmet — de amelyben benne van a tisztelet is — keltő régióba vonja a gyermeklelket, a maga nemességével megragadja az ifjút, fennköltségével pedig lebilincseli a gondolkodó férfit. Róma története azt igazolja, hogy nagy volt, erős és hatalmas, amíg istenei minden házban otthon voltak, amíg erkölcsök díszítették polgárait, de mihelyt e „minden ország támasza és talpköve" ledőlt, rabigába, a megsemmisülés végtelen, mindent megemésztő tengerébe siilyedt. Neveljük tehát ifjainkat vallás-erkölcsösen és álljon az ezirányú nevelés középpontjában, legyen vezetője az anya, akinek gyengédsége, lényének, lelkületének felépítése elsősorban alkalmas és hivatott a valláserkölcsös nevelés megadására. De álljon oda minden férfi is, mert a