Állami főreáliskola, Debrecen, 1920
II cserdes eltávolítás avagy, éppen a kizárás alkalmazására nem volt szükség. A fegyelemre valószínűen j!> hatással lesz az uj tanulmányi értesítő, amelyben a modor, a fellépés stb. is megítélés alá esik. Az egészségi állapot kielégítő volt; járványos betegségi eset alig néhány (4) fordult elő, de azért a tanítást mégis megzavarta a járvány, mert a városban veszedelmesen fellépő skarlát miatt a mi iskolánkat is bezárta a közigazgatási hatóság 1920 dec. 4 tői 24 ig. Az iskolai évet ünneppel nyitottuk és zártuk ; az évnyitást szapt. 5 én, az évzárót junius 29 én tartottuk. Mindkét alkalommal dr. Kardos Albert intézett az ifjúsághoz és a megjelent közönséghez a helyzetnek megfelelő beszédet. Az évzáró ünnepen az igazgató el is búcsúzott az iskolától, mert az 1921—22 ik évet, mint szolgálatának 35. évét szabadságon fogja tölteni s annak lejártával nyugalomba fog vonulni Egyébként az iskolai munka már az évnyitó előtt megkezdődött, mert a javitó, felvételi és magánvizsgálatok aug. 30 és 31-én mentek végbe; viszont az évzáró ünnepet meg követték az évvégi magánvizsgálatok, ugy, hogy az iskolai év tulajdonkép julius 4 én írt véget. Az isk. év folyamán még a következő ünnepeket tartottuk : okt. 6 án az aradi vértanuk emlékére, mírcius 15-én az 1848. évi események emlékére, junius 12-én a Magyar jövő érdekében, junius 19 én a területi épség gondolatának ápolására. A területvédelem hangja egyébként minden más ünnepünkbe is belerezgett.. Ünnepnek tekinthetjük a junius 19 én végbement tornaver senyt, amelyein a helybeli középfokú iskolák mérkőztek egymással az ifjúsági zászlóért. A reáliskola ifjúsága a staféta versenyben első lett és azonkívül számos dijat nyert, ami azt bizonyítja, hogy a testnevelés Kolos Lajos kezében hivatott kézben van. Az ifjúsági egyesületek közzül működött : az önképző-kör és a segítő-egyesület. A testgyakorló kört a cserkészkiképzés pótolta; a testnevelésnek ez az iránya mind nagyobb kedveltségnek örvend az ifjúság körében, ami több szempontból kívánatos is. A cserkészet ügyét a tanárok közül főkép Remsey Győző és dr. Zivuska Jenő karolta fel. Ugyancsak dr. Zivuska Jenő buzgólkodott a lövészkiképzés körül is, amelyben a felsőbb tanulók, első sorban a VII—VIII. osztály növendékei vettek részt, még pedig szakemberek véleménye szerint igen jó eredménnyel. Az ifj. segitő egyesület, mint az előző években, az idén is rendkívül áldásos működést fejtett ki. A könyvdrágaság és könyvszükség mostani idejében számos tanulónak csupán a segitő egyesület kölcsönkönyvei tették lehetővé az iskolai tanulmányokat. Buzgó vezetője Jetch Mátyás volt. Jutalmat kaptak: a Steinfeld-alapitványból 40 K-t Árvay Sándor, mint legjobb érett; a Csanak-alapitványból 30—30 K-t Ludeser Ferencz I. a. és Weisz Sándor II. b. mint szinjeles tanulók ; a Pápai-alapitványból 30 K t Lukács Miklós III. b.; a dr. Bruckner alapítványból 20 K-t Kuthy Sándor VII. o.; a zászló-