Állami főreáliskola, Debrecen, 1916

r. Arany János emlékezete.* i. Hagyjuk félbe egy ikis ideig a tanítás mindennapi munkáját és gyűljünk egy rövid órára a költészet áldozó oltára köré, ragadjuk ki magunkat a háború nyomasztó levegőjéből és próbáljunk fölszállni a magyar költők dicsőséges magasságába, oda, ahol Arany János fényszelleme tündöklik. Ma száz éve született Arany János Nagyszalontának egy nádfödeles viskójában és 65 év múlva, mikor a fáradt testből elköltözött a lélek, Budapest legfényesebb palotájában, a M. T. Akadémia oszlopcsarnokában állították fel ravatalát. A szalontai bölcső fölött az anyán kívül egy őszbe csavarodott paraszt ember, az apa virrasztott és a keresztelőn sem lehetett egy-két rokonon kivül más. A fővárosi ravatal körül gyászlángok lobogtak, díszmagyarba öltözött ifjak állottak őrt, a virággal borított érckoporsó előtt szakadatlan zarándokcsoportok vonultak el és a nagy halottat tizezren meg tízezren kisérték utolsó útjára, főurak és polgárok, hatalmas miniszterek és egyszerű munkások, ősz tudósok és tanulni vágyó ifjak; ezek között magam is. — Milyen óriási távolság a szalontai vislkótól az Akadémia palotájáig, milyen nagy >emelkedés a földmíves környezettől a tudósok és költők magasságáig! De volna bár ez a távolság a bölcső és koporsó között még sokkal óriásibb, volna bár tí az emelkedés a születéstől a temetésig még sokkal nagyobb ívű, még akkor sem mutatná Arany János igazi nagyságát, még akkor sem fejezné ki Arany Jánosnak valódi értékét, azt a szellemi kincset, amelyet Aranyban bir a magyar nemzet és amely előtt a mai napon mi, magyar iskolák, hódolni akarunk. II. Sokat vitatkoztak azon, hogy mi teszi a költőt igazán ,köi

j tővé. Némelyek azt kívánják: érzések fakadjanak a költő szivéből, gondolatok sugározzanak agyából, amelyek mindnyájunk keblét megrezegtetik é,s amelyek elménket bevilágítják. Mások * Felolvastatott a debreceni állami reáliskolának 1917. március 2-árl tartott emlékünnepén; 1*