Állami főreáliskola, Debrecen, 1916

19 a török ifjak felügyeletének és gondozásának fáradságos és ne­héz tisztét. Ebből a munkából az igazgatónak is nem csekély rész jutott. 5. Az iskolai év lefolyása. A hadiállapotnak teljes súlyát éreztük az idén is, főkép saját épületünk katonai lefoglaltsága miatt. A minisztérium az iskolai év kezdetét előbb szeptember 11-re, majd október l-re tolta ki, ennélfogva a mi iskolai mun­kánk is a szokottnál később indult meg. Szeptember 4-én tar­tottuk alakuló tanácskozásunkat, 5. és 6-án az augusztus végé­ről elmaradt javító, felvételi és magánvizsgálatokat 28., 29., 30-án a f. isk. évre szóló beírást. Okt. 1-én nyitottuk -meg az 1916—7. isk. évet a bennünket vendégszeretettel befogadott ref. gimná­zium tornatermében, okt. 2-án pedig megkezdődött a rendes ta­nítás. A vendégszerető hajlékért nem lehetünk eléggé hálásak dr. Baltazár Dezső úrnak, a tiszántúli egyházkerület püspö­kének és K ar<~'i Sándor ref. girnn. igazgató úrnak. Bár a ref. gim­náziumnak gazdag berendezésű, palotának is beillő épületében összehasonlíthatatlanul kedvezőbben és kényelmesebben helyez­kedhettünk el, mint a háború első két éve alatt rendelkezésünkre adott izr. elemi iskolában, a tanítás még sem folyt oly zavar­talansággal, mint saját épületünkben folyhatott volna. A tanítás legnagyobb része délutánra esett, a gimnázium nem rendel­kezett a reáliskolának megfelelő rajztermekikel, szertárainkat és szemléltető tárgyainkat csak korlátozva használhattuk, feb­ruár első felében világítás hiánya miatt a délutáni utolsó órák elmaradtak. A fegyelmezés is sok gondot adott, már csak azért is, mert növendékeink az idegen épületben nem voltak más tanulóktói elkülöníthetők. Több súlyos fegyelmi eset fordult elő, úgy hogy 2 tanulónak tanácsoltuk a kilépést, 1 bejáró magántanulót pedig eltávolítottunk. A tanárok között előfordultak 2—3 napos gyöngélkedések, de hosszabb betegség vagy pedig a tanulók köréiben fellépő járvány nem zavarta a tanítást. Szünet volt I. Ferencz József király ő felségének halála hírére és temetése napján, nov. 22-én és 30-án, IV. Károly király ő felségének koronázása emlékére jan. 3-án, a királyné ő felségének neve és születése napján, április 27-én és május 9-én. Az iskolai év a közoktatási kormány rendelete értelmében korábban végződött; május 19-én befejeztük a tanítást, május 26-án tartottuk az osztályozó tanácskozást, 31-én az évzáró ünnepet. Júniusra maradt 28 tanulónak, köztük 13 török ifjúnak a 2*

Next

/
Thumbnails
Contents