Állami főreáliskola, Debrecen, 1915

9 gelyvégszege is nagy emberszámot jelentett, s így az Északkeleti Kárpátok hágói felé tekintélyes tömegű gyalogos hadoszlopok irányultak tüzérséggel és lovassággal ellátva, amelyeknek kozák előőrsei szeptember közepén jelentek meg a hágók előtt, nagyobb erők közeledését jelezve. A betörések szeptember végén az Uzsoki, Vereckei, Beszkidi, Wyskovi, Tatár és Borsai hágókon át indultak meg. Az uzsoki szakaszon, amelyhez a Vereckei, Beszkidi és Wyskovi hágókat is számítjuk, a betörés célja az Ungvár—Sámbor— Lembergi és a Munkács— Sztriji vasútvonalnak elfoglalása és a dunajeci centrum ellen operáló orosz sereg balszárnyának biztosítása volt a Kárpátokból jöhető oldaltámadás ellen. A máramarosi betörés inkább politikai okból történt. A rettenetes hatalmú atyuska a rutén nép és a magyarországi románok felszabadítójaként akart megjelenni, egyszersmind gazdag élelmiszerraktárt szerezni, s esetleg szerencsés harcok, döntő sikerek után a szerb hadsereggel öszszeköttetést teremteni. A támadó erők szept. 24-én jelentek meg a szorosoknál, maroknyi határvédő honvédcsapataink azomban halálmegvető hősiességgel is csak ideig-óráig tudták a modern harcieszközökkel felszerelt orosz tömegeket feltartóztatni. És Uzsoknál az Ung-völgyön Hajasdig, a Vereckei, Beszkidi hágóknál a Latorca-völgyön Szolyváig, a Wyskovinál a Nagyág-völgyön Ökörmezőig, a Tatár-hágótól pedig Máramarossziget feladásával a Tisza völgyén egész Técsőig kénytelenek voltunk visszavonulni. A munkácsi parancsnokság által küldött nagyobbrészt honvéd zászlóaljak azonban a hazafias lelkesedés és nemzeti ösztön rettenetes erejétől hajtva a többszörös túlerőt az ellenségnek rettenetes veszteségeket okozva, megverték, úgy hogy október 20-án már jelenthette hadvezetőségünk, hogy magyar földön nincs •ellenség. Ezek a harcok azomban már nemcsak a védelemnek ellenséget megállító harcai voltak, hanem annak az újabb offenzívának stratégiai következménye, amelyet a szövetséges seregek szept. 28-án a Nida—Dunajec—Biala vonal mögül Przmysl felmentéséért és Ivangorod birtokáért, Hindenburg pedig északon Varsóért kezdett. Az ifjúi erővel s nagy hadászati és erkölcsi fölénnyel kilendülő hadseregünk okt. 9-én már felmentette Przmyslt és birtokába jutott a San—Visztula vonalnak egész Varsó küszöbéig s így ekkor már elérkezett az ideje, hogy a munkácsi parancsnokság csapatainak vezérletével megbízott br. Pflanzer-Baltin lov. tábornok teljes erővel nyomja az orosz hadakat a Kárpátok északi lejtőjén a Dnyeszter-vonal felé. Ezek a harcok, a mi második nagy offenzívánk, ámbár a győzelmes ütközetek hosszú sorát teremtették meg, a San-vonalon megállottak, mert időközben az oroszok roppant tartalékuk-