Állami főreáliskola, Debrecen, 1914
(56 2. Alapítványok. A nagyméltóságú minisztérium 15,397—1914. sz. rendelete értelmében közöljük az intézetünkhöz kötött alapítványok törzskönyvi lapjait, amelyek teljes tájékozást nyújtanak alapítványaink keletkezéséről és rendeltetéséről; közöljük az újabban tett, felsőbb hatóságilag még jóvá nem hagyott alapítványok ismertetését is. 1. A debreceni áll. főreáliskolához kötött Steinfeld Antal-féle ösztöndíj-alapítvány. Az alapító-levél kelt Debreczenben 1900 évi október hó 8-án, s jóváhagyatott a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztériumnak 1900 évi december hó 17-én 81449. sz. alatt kelt rendeletével. Az eredeti tőke 500 forint (1000 korona), melyet Steinfeld Antal Budapesten, 1893 évi szeptember 9-én, Weinmann Fülöp kir. közjegyző előtt tett végrendelete szerint a debreceni áll. főreáliskolának azon rendelkezéssel hagyományozott, hogy „ezen összeg évi kamatai örök időn át, évenként adományoztassanak a tanári kar rendelkezéséhez képest a szegény sorsú főreáliskolai tanulók közül — minden valláskiilömbség nélkül — annak, ki a legfelsőbb osztálybeli vizsgán, és ha az érettségi vizsgálat ezen tanodánál is behozva lesz, annak, ki ezen érettségi vizsgán legjobban képesíttetett." Az alapítványi tőkéből vásárolt, „a debreceni állami főreáliskolához kötött Steinfeld Antal-féle ösztöndíj-alapítvány" névre Budapest 1889 január hó 1-én 3166. szám alatt kiállított, és 1900 február 8-án a földtehermentesítési adósság hitelkönyvébe bevezetett, 4% -kai kamatozó adómentes Magyarországi földtehermentesítési kötvény évi kamatját a főreáliskola igazgatója minden évben az évzáró iskolai ünnepen a tanári kar ítélete alapján azon tanulónak adja ki, aki az érettségi vizsgálaton, vagy ha ez valami okból nem tartatnék, a tanintézet legfelsőbb osztályában legjobb képesítést nyert. A kötvény vásárlásánál megmaradt készpénzt mindaddig gyümölcsöztetni kell, míg az 1000 korona értékig növekedik; de az ideiglenesen takarékpénztárban kamatoztatott tökéből ismét kötvényt kell vásárolni, mihelyt ezen tőke 200 korona értékre növekedett. Az ideiglenesen takarékpénztárban kamatoztatott és felnövekedett tőkéből az igazgatóság 1913 április 15-én vásárolt egy drb. 23230. sz., 200 korona névértékű 4%-os koronajáradék kötvényt 1912 december 1-én kezdődő kamatozással. Az újabb takarékbetétből az igazgatóság jegyzett 1915 május 15-én 1 drb. 50 korona névértékű hadikötvényt. 2. ür. fíruckner Ernő egészségtani jutalomdíj-alapítványa. 1. Dr. Bruckner Ernő, Debreczen sz. kir. város tb. tiszti főorvosa, s m. kir. államvasuti egészségügyi tanácsos úr annak eme