Állami főreáliskola, Debrecen, 1912

10 terén csekély kivétellel messze mögöttük maradnak a protestáns és a kolozsvári unitárius felekezetű iskoláknak. Sajátságos és mélyen elszomorító jelenség ez, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy a mai modern zenének éppen a katholikus egyház adta meg az első impulsust hihetetlen arányú tökéletesedésére, sőt ma is sokkal fontosabb alkotó része ez a katholikus istentiszteletnek, mint a többi egyházénak. Igaz, vannak kivételek is ez általános szabály alól. És annál inkább kell ezeknek örvendenünk, minél ritkábban jelentkeznek. Anélkül, hogy teljességre tartanék számot eiősorolásomban, meg kell emlékeznem a losonczi, nagyszebeni és a budapesti X. kerületi áll. főgimnáziumok zenei életéről. A két első már dicsőséges múltra tekinthet vissza, míg az utóbbi, mint aránylag fiatal intézet most szervezi, most honosítja meg falai között a zene kultuszát és a melegségből, melyet az ügy iránti szeretet beszámolójában ajkára ad, joggal lehet arra következtetni, hogy nemsokára vezető-szerepet vív ki magának a hazai intézetek közt. A kath. jellegű tanintézetek közül mintáúl szolgálhat mindenek előtt a Jézus-társasági kalocsai érseki kath. főgimnázium, hol mindig kiváló ápolásban részesült a zene; fúvós zenekara a legállandóbb s talán a legrégibb az országban. Ezenkívül élénk zenei élet konstatálható a székesfehérvári ciszt. kath. főgimnáziumban, mely az elmúlt évben létesített fúvós zenekart, továbbá a lőcsei kir. kath. főgimnáziumban. De fájdalom ! Ezek csak kivétel-számba mennek és mit sem vonnak le a fentebb említett általános tapasztalat érvényességéből, valamint az sem esik súlyosan a mérlegbe, hogy pl. a székelyudvarhelyi ref. kollégium zenei élettelenség tekintetében az állami és katholikus intézetek nivóján áll. Midőn a különböző jellegű intézetek közti éles ellentétnek okát keressük, talán nem tévedünk, ha az okot a felsőbb hatóság közömbösségében, illetőleg a protestáns intézeteknél a fentartó testületnek egyrészt ügyszeretetében, másrészt a szükség-parancsolta helyes belátásban véljük megtalálni. Az állami intézetek működésének egész körét ugyanis az Utasítások és a különböző miniszteri rendeletek szabják meg. Mit tartalmaznak ezek a mi kérdésünket illetőleg ? Az Utasítások meg sem emlékeznek róla; de van ez ügyet felölelő két miniszteri rendelet. Az egyik (23,983—1892) elősorolja mindenekelőtt azokat a rendkívüli tárgyakat, melyek tanítása a középiskolában általában kívánatos s ezek közt első helyen említi az éneket. Irányelvül azt állítja fel, hogy „az énektanításban lehetőleg az összes osztályok és az összes tanulók részesítendők". . . . Végül azonban, hogy egyáltalában semmi positiv intézkedés se korlátozza az egyes intézeteket, mindegyiknek tetszésére bízza, miként akarja ezt a rendeletet végrehajtani, midőn azt mondja: „A rendkívüli tantárgyak tantervét minden intézet maga állapítja meg" . . . Még mostohábban karolja fel ez a rendelet a zene ügyét, melynek tanítását még kívánatosnak sem mondja, hanem csak megengedhetőnek, „ha kiválóan képzett tanár, illetőleg kellő helyiség áll rendelkezésre'". Ez a miniszteri rendelet, melynél igénytelenebb már nem képzelhető, méltán hívja ki a jogos kritikát. Mert ha az ének tanítása általában kívánatos, akkor megállapítandó lett volna az is, mily mértékben kívánatos az,