Állami főreáliskola, Debrecen, 1911

egy tősgyökeres magyar nőt választott élettársul, akkor szívben és lélekben, érzésben és gondolkozásban, szóban és tettben olyan magyarrá lett, hogy bátran kebelébe fogadhatta volna a legősibb magyar nemzetség is. De ez a tökéletes magyarság nem szakította el véreitől, német nyelvű rokonaitól, és bajos volna eldönteni, hogy vájjon bérces szülőföldjén hagyott, német anyanyelvűeknek maradt családja tagjai ragaszkodtak-e jobban hozzá, vagy pedig itt, a sík rónán szerzett rokonai, Hódmezővásárhely, Szentes és Debreczen tősgyökeres magyarjai vették-e körül odaadóbb szeretettel. Az ő élete és jelleme léhát hangos cáfolat arra a gonoszul szórt, külföldön is terjesztett vádra, mintha a magyarság, a magyar míveltség aposztatákká és renegátokká tenné a haza más ajkú fiait. Származásának és műveltségének e kettőssége érdekesen húzódik végig a tanári pályáján is. Német és magyar nyelvet s irodalmat tanított évtizedeken át és míg egyrészt száz meg száz fiúval kedveltette meg az oly nehéz, az oly idegennek tetsző német nyelvet és ennek az eszköznek a kezükbe adásával megkönnyítette az életben való boldogulásukat, addig ezer meg ezer ifjú lelkében gyújtotta fel a hazaszeretet, a magyar hazafiság lángját nemcsak a tanító szó segítségével, hanem még inkább az élő példa, a személyében rejlő szép példa hatásával. Zimmermann Gyulában a kartársak és tanítványok, a rokonok és ismerősök egy igaz és jó embert vesztettek, a magyar közoklatás, főkép a debreceni állami reáliskola pedig egy bölcs és buzgó tanítómestert, akinek emléke legyen közöttünk örökké áldott ! Kardos Albert.