Állami főreáliskola, Debrecen, 1909

lő sebesség és rezgésszám hányadosa), végül f) olyan mennyiséget jelent, amely fordítva arányos azzal az erővel, amely az ektronokat eredeti helyzetükben akarja megtartani. Ha N=o, akkor n=l, ami világosan mutatja, hogy csakis az elektronok késleltetik a hullámot, Látjuk továbbá, hogy minél nagyobb 0 (az elektronok mozgóképessége), annál nagyobb a törésmutató, vagyis annál lassabban terjed a hullám a dielektrikumban. Kifejezésünk továbbá mutatja, hogy a törésmutató a fény hullámhosszától, X-tói is függ, ennélfogva törés alkalmával a fehér fény alkatrészeire bomlik: szétszóródik. Ha X igen nagy az L-hez képest, vagyis, ha a- dielektrikum elektronjainak rezgésszáma távolról sem közelíti meg a beeső fénysugár rezgésszámát, akkor a törésmutató kifejezésének harmadik tagja az NOL

2 X

2 alakot ölti, ami világosan mutatja, hogy minél kisebb ^ hullámhossz, annál nagyobb a törés: tehát a viola fénysugarak nagyobb mértékben töretnek, mint a vörösek. Ha L csak csekély mértékben különbözik X-tól, akkor a törésmutató igen nagy értéket vesz fel, ami azt mutatja, hogy az elektronok a fényhullám terjedési sebességét igen nagy mértékben csökkentik, ha az elektronok saját rezgésszáma közel egyenlő a beeső fény rezgésszámával. Ha végül X=L, akkor n

2=oc , vagyis — minthogy a törésmutató a két közegre vonatkozó terjedési sebesség viszonyával is egyenlő: az új közegben a hullám zérus sebességgel terjed. És ilyenkor két eset lehetséges. A beeső fényhullám és az elektronok saját rezgései egymást kölcsönösen lerontják, miközben az elektronok olyan tetemes rázkódtatásokat szenvednek, hogy pozitív atomjaik közeléből rendes pályájukból kitérnek és más atomokkal gyors egymásutánban összeütköznek, úgy, hogy olyan elektromágneses hullámok okozóivá lesznek, amelyek sugárzó hő alakjában terjednek tova. Ez az abszorpcio, amely tehát abban áll, hogy a beeső fény nem hatol keresztül az új közegen, hanem hővé alakul át. Előfrodulhat azonban az is, hogy az elektronok nem szenvednek olvan erős rázkódtatást, hanem egy fél periódussal felérő fáziseltolódással ugyan, de tovább rezegnek, ily módon független fényforrások székhelyeivé lesznek és a beeső fény oldalán fényt bocsátanak ki a térbe : ez a visszaverődés. A tapasztalat azt mutatta, hogy minden test képes fénysugarakat elnyelni és visszaverni; ebből következik, hogy minden testben vannak olyan elektronok, — ha csak csekély számbam is — amelyek a beeső fény periódusával rezegnek. Lorentz-nak a fénysugarak keletkezésére vonatkozó és a Hertz-féle hullámokhoz való analógia miatt igen könnyen elfogadható feltevéséből következik, hogy valamely erős mágneses térnek ezen rezgő negatív töltésű részecskékre éppúgy kell hatnia, mint valamely negatív elektromos áramra, vagy akár katódsugarakra; de Lorentz még nem rendelkezett az elektronokra vonatkozó számbeli adatokkal, amelyek segítségével kimondhatta volna, hogy