Állami főreáliskola, Debrecen, 1909
10 fennálló szokásokhoz, ami ismét sok viszálynak lehet az oka, ezt elsősorban az egyöntetű nevelés sínyli meg. Továbbá az állami iskolák emelésével a társadalom lassan-lassan megszokja azt, hogy a neveléshez neki semmi köze és az iskola fentartásához szánt fillérjeit nem szívesen áldozza fel. Elvégzi azt az állam és az ő általa kinevezett tantestület. Az állam bőségesen gondoskodik intézményéről, ellátja tanerőkkel és tanszerekkel s ezekre közvetlenül is ügyel fel, a nagyközönségnek pedig, minthogy a legtöbb helyt egy fityinggel sem járul hozzá az intézet fentartásához, az iskola ügyeibe semmi szava sem lehet. Ebből kifolyólag nem is tartja kötelességének az iskola iránt érdeklődni. De míg a felekezeti iskola még most is élénk érintkezésben áll a saját felekezetével, addig az állami iskolának a társadalommal semmi konnexusa nincs. Az intézethez kinevezett tanárnak, nevezetesen, ha az nem odavaló, alig nyílik alkalma megismerkedni a társadalommal (nem számítva ide a kaszinói ismeretséget) s polyglott államban élve, sokszor nem érti annak a népnek a nyelvét sem, s így meg sem tudja érteni az illető lakosság gondolatkörét, érzelmeit, belvilágát és lelki sajátságait, ami ismét csak a nevelés rovására történik. Hozzájárul még a kedvezőtlen helyzethez az is, hogy a világnézlet megváltozott. A tizenkilencedik század a szabadság százada. Megvalósította azt a vallás terén a vallások egyenjogúsításával; megvalósította a politikai életben: szabad az egyén, szabad a sajtó, szabad a gondolat; nincs jobbágyság, nincs robot, a törvény előtt mindenki egyenlő. A tudomány és tudományos kutatás a legnagyobb szabadságnak örvend; a természettudományok bámulatos haladása pedig szétrombolta az ember belsejében élő hitet, de a hit helyébe más szívet, kielégítő elméletet eddig nem állított fel. Az elbizakodott ember féktelen szabadságában pedig már fejével verdesi s ostromolja az eget s maga fölött magasabb hatalmat elismerni nem akar. S mivel csak azt hiszi el, ami előtte van, gondolkodása is a reálitáshoz, az értékhez tapad. Mindent csak annyiban becsül, amennyiben neki hasznot hajt. A mai szülő nem azon a szemüvegen nézi a kultura haladását, mint a művelődés harcosa. Pedig „a kultura életkérdés nemcsak a nemzetre, hanem az egyénre nézve is. A műveltebb elme könnyen kiállja az élet harcait, mert az okosság segít legyőzni a tornyosuló akadályokat. Az okosság könnyebbé teszi a munkát, a kultura produktívebbé teszi a munkát, emeli a végzett munka (|ualitását s fokozza annak értékét. A munka értékének fokozódása pedig jelenti az anyagi jólét emelkedését". 1 A modern szülő a kulturának épen eme értékével nem törődik. 0 előtte a művelődés nem cél, hanem eszköz annak eléréséhez, hogy ezáltal a gyermeke minél jobb állásba jusson. Nem azt tekinti, hogy gyermeke fel van-e szerelve kellő értelmi és erkölcsi erővel az élet nehéz küzdelmeire, hanem azt nézi, hogy meg van-e a jogosítványa, amely őt a műveltek osztályába emeli. Wessely U.: A modem paedagogia útjain 412. 1.
