Állami főreáliskola, Debrecen, 1908

79 A fölvét9lnéi a kisebb tanulók az atyának, anyának vagy gyámnak, vagy akadályoztatás esetén ezek helyettesének kíséretében tartoznak megjelenni. Az első osztályba csak oly tanulók vétetnek föl, akik 9-ik életévüket már betöltötték és szabályszerű bizonyítvánnyal tudják igazolni, hogy az elemi iskola negyedik osztályát kellő sikerrel elvégezték. Ha elfogadható bizonyít­ványuk nincs, akkor fölvételi vizsgálatot keli tenniök. Gimnáziumból vagy polgári iskolából jövő tanulók a következő felsőbb osztályba csak fölvételi vizsgálat alapján vehetők fel. A fölvételi vizsga díja 20 korona. A tanulók felvételük alkalmával orvosi bizonyítvánnyal tartoznak igazolni, hogy 7—12 éves korukban újraoltattak. Különben az iskolában fognak beoltatni. 2. Javító vizsgálatok. Akik egy tárgyból kaptak elégtelen osztályzatot, azok a javító vizsgálat idején jelentkeznek az igazgatónál. A két tárgyból bukottak 1 koronás bélyeggel ellátott folyamodványban kérhetnek javító vizs­gálati engedélyt a tanker. kir. főigazgatóságtól. A kérvény az igazgatóságnál adandó be július 5-ig. A bizonyítvány melléklendő. A javító vizsgálatok ideje augusztus 30. és 31 naj>ja. 3. Rendkívüli tantárgyak tanulása. A debreczeni állami főreáliskolában latin nyelvet, francia társalgást, egészségtant és éneket lehet tanulni mint rendkívüli tantárgyakat. Rendkívüli tárgy tanulására szabad elhatározásuk sze­rint jelentkezhetnek azok, kik a rendes tantárgyakból legalább elégséges osz­tályzatot nyertek. A latin nyelvet az V., a francia társalgást a IV., az egész­ségtant a VII., az éneket az I. osztályban lehet kezdeni. A latin nyelv és az egészségtan tanulása ingyenes. A francia társalgás díja évi 12 korona, az éneké 4 korona. E díjak félévi részletekben fizetendők. Tandíjmentes tanulók, ha arra valók, az énekben kötelesek részt venni. A rendkívüli tárgyat az év végéig kell tanulni. A kimaradást csak szülei bizonyítvánnyal lehet kérni. 4. Fizetendő díjak és tandíjmentesség. Egész évi tandíj 48 korona. Ezt vagy 24 koronájával félévenként szeptember és február első felében, vagy esetleg négy részletben, nevezetesen legkésőbb szeptember, november, február és április hó utolsó napjáig, mint végső határnapokig 12—12 koronájával kell befizetni. Aki tandíját az előbb jelzett határnapig be nem fizette, a mi­niszteri rendelet értelmében az iskolából kitiltandó. A tandíjon kívül minden tanuló fizet 6 korona beíratási díjat, 2 koronát az ifjúsági könyvtárra, 1 kor. 20 fillért az évi nyomtatott Értesítőért, 50 fillért pedig a bizonyítvány bélye­gének és az iskolában használt tintának váltságdíjául. Az egész évben fizetett díjak összege tehát 57 kor. 70 fill. Ezenkívül nem tandíjmentes tanulók évi 1 koronát fizetnek a kirándulási alapra, hogy néhány szegény tanuló útikölt­sége fedezhető legyen. Szegénysorsú és jómagaviseletű, szorgalmas tanulók tandíjmentességben részesülhetnek, ha az előbbi évben valamennyi rendes tantárgyból legalább jó osztályzatuk volt. A folyamodvány mellé az iskolai bizonyítvány és a sze­génységet vagy korlátolt vagyoni állapotot igazoló hatósági (községi) bizonyít­vány melléklendő.

Next

/
Thumbnails
Contents