Állami főreáliskola, Debrecen, 1908

22 vagy infravörös (hő) sugarak, vagy közönséges elektromos hullámok lehetnek. Azt látjuk tehát, hogy az elektronok létrehozzák az elektrosztatikai jelenségeket, ha nyugalomban vannak; a magnetosztatikai és az állandó elektromos áramok jelenségeit, ha egyenletes mozgásban vannak és az elektromágneses hullámokat, ba mozgási állapotuk változik. Feltevésünk szerint az atomban negatív elektronok keringenek egy pozitív ión körül, belőlük tehát elektromágneses hullámok indulnak ki. Hogy a világító test atomjainak elektronjaiból indulnak ki a fényhullámok, azt e Zeeman-féle effektus bizonyítja; e jelenség alapján az "

m~-et ugyanannyinak találták, mint az első oldalon fölsorolt akármelyik jelenségből. E miatt a Zeeman-féle effektus igen erős támasztéka az elektron létezésének. Az elektronból kiinduló elektromágneses hullámok azonban folyton kisebbítik az elektron energiáját; a sebesség tehát mindig kisebb lesz. E csökkenés bizonyos határon ok lehet arra, hogy az atom stabilitása megszűnjék; ebben a pillanatban az atom robbanásszerűen szétesik. Egyes elektronokat nagy sebességgel kivet magából, a visszamaradtak pedig új, bizonyos ideig megint stabilis egyensúlyi alakzatban helyezkednek el. Az új alakzatban a helyzeti energia azonban kisebb, mint előbb volt, mivel az eltávozott elektronok hatalmas mozgási energiát képviselnek. A most vázolt stádiumban vannak a radioaktív testek atomjai. Ezen eltávozó elektronok alkotják az egyes radioaktív testekből kilépő [3-sugarakat; ezek azonos természetűek a katódsugarakkal. Az atom széthullása alkalmával atomrendü tömegek is távozhatnak el, ezek képezik egyes radioaktív testek a-sugarait s teljesen azonos természetűek a Goldstein-féle csősugarakkal és az anódsugarakkal. E sugárzó testeknél a p-sugarakkal együtt fellépő ^-sugarakat, melyek azonos természetűek a Röntgen-sugarakkal, az elektronok mozgási állapotának a szétesésekor beálló nem periodusos megváltozása hozza létre. Hogy a radioaktív sugárzásokat az atomok széthullása okozza, azt igen valószínűvé teszi a radioaktív anyagok rendkívül nagy atomsúlya; az ez időszerint ismert radioaktív anyagok atomsúlyaikkal: uránium (238"5), thórium (232"5), aktinium (?) és rádium (226'2). A uraniumatomban példáúl 238-szor annyi elektron van, mint a hidrogénatomban; igen sok elektronból összerakott atom stabilitása könnyebben szünhetik meg, mint kevesebb elektronból álló rendszeré. Az uránium atomjainak széthullásából lesz uránium — x. Thóriumból lesz fokozatosan radiothórium, thórium — x, thóriumemanáció, thórium — A, thórium •— B, thórium — C. Az aktiniumból lesz radioaktinium, aktinium — x, aktiniumemanáeió, aktinium — A, aktinium •— B. A rádiumból lesz rádiumemanáció, rádium — A, rádium — B, rádium — C, rádium — D, rádium — E és rádium — F. Ezek az anyagok, amelyekbe ezen radioaktív anyagok fokozatosan átalakulnak, rájuk jellemző fizikai és kémiai tulajdonságokkal és jellemző sugárzással bírnak. Mindezek ellenére azonban még mindig lehetne kételkedni az atom-