Állami főreáliskola, Debrecen, 1906

17 Hazánk! Lobogónk tövében túláradó szívvel terád is esküszünk! És mi megfogadjuk és mi meg is álljuk: békében munkánk gyümölcseit oltárodra tesfizük s ha jön egy új Rákóczi, aki parancsolja, aki azt riadja: „Ne úgy verd, hogy mars, mars, hanem úgy verd, rajta!" kiállunk mi is a csaták mezejére s a tábor, a tábor lobogóját soha, soha le nem hajtja a majtényi páston, legfeljebb a tábor holttetemére borúihat a zászló halottfödő selyme! Magasztos oltárunk! Diadalmi jelvény! Te vagy a tudás fáklyája is. Égő szövétnek, amely rávilágít arra a jelszóra: A műveltség: erő és hatalom. Erő, mely gyönge testi erőnket az ige, az eszme varázserejével fokozza, százszorozza; hatalom, amellyel minden gátat átaltörünk, legyen bár barrikád ezeréves múltunk folytatása ellen. A fegyver, az ágyú, mind a tudományé. A tenger keblét rohanva szaggató, bömbölő vasóriás a tudás méhében fogantatott, az állami élet békésen dolgozó, ezerfejü gépe a tudás agyából pattant ki közénk. S te, lobogó zászló, mindezt hirdeted! Szívretett kézzel megfogadjuk tehát, hogy amit te hirdetsz, követjük, valljuk, s ha majd az élet harcterére lépünk, hirdetjük ott is késő unokáknak! Lobogó zászló! Ahányan itt vagyunk, ahányan esküszünk, mindnyájan egyért, egyre esküszünk. Eggyé tett minket iskolánk varázsa, egyeknek látszunk itt, az esküvésnél. A szívnek leghatalmasabb legbensőbb szenvedélye, a szeretet, most nyilvánul hozzánk méltóan. De hátha múló lenne ez a vonzalom? Talán a tér s idő megsemmisítheti? Vagy tán egy más, egy újabb érzelem lelkünkben elnyom minden nemes érzést? — Nem, nem soha! Fogadjuk, álljuk, hogy az a szeretet, az az egyetértés, mely szívünket hosszú, hosszú éveken egymáshoz és az iskolához fűzte s amely tebenned íme testet ölt, élni fog örökké, mibennünk addig, amíg csak élünk s a késő nemzedékben ama temetésig, midőn „a sírt, hol nemzet sülyed el. népek veszik körül". De ez a szeretet nemcsak hasonlót fűz a hasonlóhoz, oda köt minket egy testülethez is, amelynek tagjai munkásságukat nekünk áldozták sok-sok éven át. Gyermeki szeretettel fogadtuk eddig tanárainknak jótéteményeit; de hogy az intés, mely minket hódolatra, rajongásra késztet, selymed jelszavában testet ölt, ígérjük újra, hogy hálátlanság soha sem ver szívünkben tanyát s legyünk bármily messze az iskola falától, mélységes hálánk, igaz szeretetünk ki nem alszik soha! Oltárunk vagy te. lobogó zászló, melyet a „vallás, haza és tudomány" hármas istenségnek áhítattal építettünk. S amit az oltárnál elmond a hívő megtartja híven egész életében. így amit előtted lelkesült szívvel, rajongva megfogadtunk, megfogjuk tartani: jellemünk dogmáit épúgy, miként a vallás hitelveit. Isten minket úgy segéljen! Fölavatott zászló! Elhoztam díszedül menyasszonyi fátylad. Az ifjúságnak négy egylete küldi: egyik a lánglelkü lantost. Petőfit választotta mintaképéül; másik az ifjúság Segítő-Egylete, aztán a Tornakör és a Gyorsírókör. Hallgasd meg a szalag selymes suhogását; benne van az az izzó szeretet, melyet az írók, a költők ébresztettek bennünk; benne van a fölsegélt szegények buzgó zsolozsmája; benne a vonzalom az írás művészetéhez s hallgatFöreAliskolai Értesítő. 2