Állami főreáliskola, Debrecen, 1906

13 ki akarják tépni, a szocialisták sem tudnak a maguk jövő reményeinek, merész ábrándjainak a hirdetésére alkalmasabb jelt találni, mint a zászlót, a társadalmi harcra hívó, félelmetes vörös lobogót. A mi zászlónk alapszíne fehér, mert elsősorban a béke munkásai vagyunk. De a fehérbe belenyúlnak a piros és zöld csíkok, hogy vele magyarrá, nemzetivé egyesüljenek, valamint a szívünk általános emberszereletét át meg áthatják a magyar nemzeti sajátos érzések, hogy egymással a legszebb összhangba olvadjanak. Nekünk, iskolának sem szabad tehát elszakadni a zászlótól, mint jeltől, nekünk sem szabad más külső képet keresnünk, annál kevésbé, mert a zászló történeti jelentőségét mi folyton tanuljuk lelkesítő példákon, a magyar zászló dicsőítését mi szüntelen olvassuk költőink örökszép müveiben. Mi tudjuk, hogy az iskola zászlója gyakran vált hadi lobogóvá; mi tudjuk, hogy nemcsak az első magyar egyelem, a pécsi főiskola tanulói vitték magukkal a mohácsi síkra a zászlót, hogy az fogja be haldokló szemüket, hanem, hogy a debreczeni kollégium diákjai is az iskolában fölszentelt zászló alatt vonúltak az 1848—49. évi szabadságharcba. Mi tudjuk, mert naponként olvassuk, hogy a magyar költők mind lelkesedtek a zászlóért, a hazát, a lelkiismereti és nemzeti szabadságot védő zászlóért. Balassa szerint nincs szebb élet a végbeli vitézekénél, mikor véres zászlók alatt lobogós kopját viselnek; a kuruc költőnek az fáj legjobban, hogy a tábor, a tábor zászlóit lehajtja a majtényi páston; Kölcsey hálát ad Istennek, hogy zászlóinkat plántálá vad török sáncára; Vörösmartynak szemeárja megindul, midőn látomásban látja Bulcsu zászlaját; Arany a nemzetőröket hívja zászló alá, amely alá maga is felcsapott; Petőfi örömtől reszketve vágyik megcsókolni atyjának, a vén zászlótartónak a kezét, mely a szent zászlót vitte, maga pedig az alatt a piros zászló alatt akar elesni, amelyen csak egy szó, e szent jelszó van: világszabadság. Igen, mi magyar iskola, mi tudjuk, hogy mi a magyar zászló; mi az iskolában átéljük a zászló ezeréves múltját, átérezzük magasztos dicsőségét, mélységes fájdalmát. De nekem a zászló, mint szó is szívemhez van nőve, a magyar szellem hódító hatalmát, varázserejét példázza. Mert valamint a rút hangzású idegen zasztava a fülnek is kellemesen csengő zászlóvá lett a magyar ajkon, úgy alakult számos külföldi intézmény nemzetivé, úgy vált számtalan jövevény testben-lélekben megnemesülve magyarrá. Régi, hagyományos jel, a magyar zászló alá sorakoztunk tehát, de jelszóul sem választottunk új vagy feltűnő mondást. Egyszerű, rég ismert igazságot hímeztünk a felettünk lobogó selyemre: a műveltség : erő s hatalom. Sokan kérdhetik, hogy zászlónk miért nem hirdeti a vallást és még többen csudálkozhatnak, hogy jelszavunk miért nem említi a haza nevét. De aki mélyebben gondolkozott a műveltség alkotó elemeiről, aki tisztában van a műveltség mivoltával, az jelmondatunkat, mint egy középiskola jelmondatát természetesnek és teljesen kielégítőnek fogja találni. Mert mi a műveltség? A műveltség nem az ismeretek halmaza, amelyet