Állami főreáliskola, Debrecen, 1905
43 2. Alapítólevél. En alulírott Reichmann Ármin, mint a debreezeni izr. hitközség elnöke, abból az alkalomból, hogy a debreezeni izr. hitközség arcképemet megfestette, az újonnan épített székház dísztermében elhelyezte és azt ugyanott 1904. évi december 26-án tartott díszgyűlés színe előtt ünnepélyesen leleplezte, az ugyanakkor hozzám intézett üdvözlő beszédre adott válaszom kapcsán kulturális és jótékony célra összesen 15,000 (tizenötezer) koronát kitévő alapítványokat tettem, hogy azzal is tanújelét adjam a közművelődés és közjótékonyság anyagi előmozdítása iránti meleg érdeklődésemnek. Ezen alapítványok egyikét képezi azon 1000 (egyezer) koronás alapítvány, melyet a debreezeni állami főreáliskola javára létesítettem a következő rendelkezések és feltételek mellett. 1. Az alapítvány „Reichmann Ármin izr. hitközségi elnök reáliskolai segélyalapítványa" nevet viselje. 2. Az alapítvány célja a debreezeni állami főreáliskola bármely osztályát látogató szegónysorsú, bármely valláson levő, jó magaviseletű és szorgalmas egy vagy két rendes tanulót az alapítványi összeg 4"/„-°s kamataival segélyezni. 3. Az 1000 koronás alapítványi tőkeösszeget 1905 január 1-én készpénzben a debreezeni izr. hitközség pénztárába befizettem, mely öszszeg a hitközség által a főkönyvében nyitandó külön számlán kezeltetik és tetszése szerint vagy kölcsönképen felhasználható, vagy gyümölcsöztethető, de mindkét esetben tartozik a hitközség az alapítványi tőke után 5'/„ 0/o-ot (öt és fél százalék) fizetni ós pedig 4° ,,-ot minden év december hó 1-ső felében a debreezeni állami főreáliskola igazgatóságának a 2-ik pontban körülírt célból, nyugta ellenében kiszolgáltatni, a fenmaradó 1(másfél százalékot) pedig a tőkéhez, annak gyarapítása végett hozzácsatolni, illetve saját megterheltetésekónt az alapítványi számla javára írni, mely l'„"/ 0-os kamattöbbletből származó minden 100 (egyszáz) korona tőkésítendő,' amikor is a hitközséget az ezen kamattöbblettel megnövekedett alapítványi tőke utáni 57 2"/o kamatfizetés kötelezettsége terheli, mely egészben a tőkéhez csatolandó mindaddig, mig a tőkésített kamatok az 1000 koronát elérik, mely esetben ennek 4°/ 0-a egy 2-ik, illetve 3-ik tanuló ós így tovább minden újabb 1000 koron a 4°/ 0 kamataimég egy tanuló segélyezésére fordítandók. Szóval minden 1000 korona alapítványi tőke 4"/„ kamata egy-egy tanuló segélyezésére fordít tassók. Az alapítványi tőke külön biztosítása nem kívántatik. Jogában áll az izr. hitközségnek ezen alapítvány kezelésétől bármikor visszalépni, mely esetben tartozik az alapítványi tőkét, tőkésített kamataival együtt a debreezeni állami főreáliskolának készpénzben kifizetni, mikor is az alapítvány kezelésének kötelezettsége az állami főreál iskolára, vagy a nagyméltóságú m. kir. vallás- ós közoktatásügyi miniszter úr által e célra kijelölendő közegre hárul. Ily esetben az állami