Állami főreáliskola, Debrecen, 1905

41 XIV. Vjabb alapítványok. Az elmúlt évben két jelentősebb alapítványt és egy adományt kapott intézetünk. 1. Dr. Bvuckner Ernő államvasúti egészségügyi tanácsos, Debreczen sz. kir. város tb. tiszti főorvosa, intézetünkben az egészségtannak első tanára 500 koronás alapítványt tett az egészségtan tanulásában kitűnő növendékek jutalmazására. 2. Reichmann Ármin a debreczeni izr. hitközség elnöke 1000 koro­nás alapítványt tett egy vagy két jó tanuló segélyezésére. 3. Léderer Miksáné úrnő, abból az alkalomból, hogy fia jó ered­ménnyel tette le az érettségi vizsgálatot, az iskola iránti hálájának külső kifejezésére 200 koronát adott az intézeti zászlóalapra. Reméljük, hogy hasonló jellegű adományokból az intézeti zászlót rövid időn be fogjuk szerezhetni. Mindhárom adakozónak a tanári testület köszönetet mondott nemesszívü adományukért. A két alapítóoklevél megnyerte a miniszteri jóváhagyást. Egész terjedelmökben közöljük. 1. Alapítólevél. A közegészségügy ós az egészségtani előadások iránt való érdek­lődés emelésére, valamint annak az emlékére is, hogy a debreczeni állami főreáliskolában az egészségtant több éven át tanítottam, én alul­írott a debreczeni állami főreáliskolánál ezennel 500 azaz ötszáz koro­nából álló alapítványt teszek, a következő feltételek mellett. 1. Az alapítvány örök időre szól s címe: „Dr. Bruckner Ernő egészségtani jutalomdij-alapitványa". 2. Az 500 korona összeget 1904. évi julius hó 30-dik napján a debreczeni Alföldi Takarékpénztárban betétként helyeztem el. Az erről kiállított betéti könyvecskét, tehát az alapítvány kezelését is a debre­czeni állami főreáliskola igazgatóságára ós tanári testületére bízom. 3. Hogy az alapítványi összeg állandóan takarékpénztárban ma­radjon-é, vagy pedig megfelelő biztonságú állami értékben helyeztessék el, arról a tanári testület lesz jogosítva határozni. 4. Az alapítvány egy évi jövedelmét minden évben a debreczeni állami főreáliskola VII. vagy VIII. osztályának azon növendéke kapja, aki az egészségtan tanulásában abban az évben a legjobb eredményt érte el s az iskolai szabályoknak más tekintetben is megfelel. Ha azon­ban az alapítvány évi jövedelme valami okból ki nem adható, akkor ez a tőkéhez csatolandó ós az alapítvány növelésére használandó fel. 5. Ha a tanügyi felsőbb hatóság az állami főreáliskolában az egész­ségtan tanítását végleg beszüntetné, akkor az alapítvány évi jövedelmét

Next

/
Thumbnails
Contents