Állami főreáliskola, Debrecen, 1903

6 iskolák száma a lakosság számához és az iskoláztatás igényeihez képest még mindig kevés; vagy ilyen Újpest és Kolozsvár is. Az előbbi helyen egy középiskola, gimnázium vagy reáliskola, az utóbbiban pedig egy reáliskola, eme helyek sajátos viszonyai mellett csaknem elodázliatatlanúl szükséges volna, és csak csodálkozva kérdezhetjük, hogy mi okból nem teljesült mind a mai napig az erre vonatkozó óhajtásuk. Más oldalról tekintve az ügyet, azt is bátran kimondhatjuk, hogy a magyar nemzet iskolázottsága még nem érte el azt a magas fokot, a mely a középiskolai tanulók számbeli gyarapodását fölöslegessé vagy épen károssá tehetné; mert az a középiskolai tanuló, a ki 3—4 vagy épen 5—6 osztály elvégzése után búcsút mond a középiskolának, és'a gazdálkodó, kereskedő vagy iparos pályán választ magának életmódot, bizonyosan sokkal különben áll meg a maga helyén, értelmesebb és hasznavehetőbb tagja lesz a társadalomnak, mint az, a ki csak az elemi osztályokba járt s azután a nép legalsóbb rétegeinek szánt ismeretekkel lép ki az életbe. Középiskoláink elhelyezése az iskolai épületekben és felszerelése iskolai bútorokban vagy szemléltető és más taneszközökben, még mindig nem kifogástalan és nem mintaszerű. Továbbfejlesztésükre még ezután is gondolni kell. Most tehát még a külső fejlődés munkáját sem tekinthetjük olyannak, hogy a mostani állapotok fenntartásával már meglehetne elégednünk. De azért a középiskoláink ügyét úgy lehet és úgy kell tekintenünk, hogy ezentúl már sokkal inkább a belső fejlesztésre : a tanítás és nevelés eredményének, az erkölcsi és tanúimányi fegyelem tartalmának fokozatos növelésére kell nagyobb gondot fordítani. Mert végre is, a műveltségben való előhaladásunkat nem csupán az fogja biztosítani, hogy van-é sok és jól ellátott és jól felszerelt középiskolánk; hanem legfőbb célul azt kell kitűzni, hogy jókarba hozott középiskoláinkban a magyar ifjúságot értelmes, önállóan és helyesen gondolkodó, nemzeti jólétünkért lelkesedő, jellemes, cselekvésben kitartó férfiakká, igazi jó hazafiakká és jó erkölcsű emberekké képezzük. Ezt a célt csak középiskoláink belső fejlődésével közelíthetjük meg. A belső fejlesztésnek nagy és fárasztó munkája, a mely sokkal nehezebb, mint a külső nagyobbodásé, mi reánk tanárokra vár. Nekünk kell azzal megbirkóznunk. De munkánkban sem a tanügyi felsőbb hatóságoknak, különösen a közoktatási kormánynak támogatását, sem a társadalomnak, tanítványaink szüleinek közreműködését, segítségét nem nélkülözhetjük. Ha oktatás- és nevelésügyi küzdelmes munkánkban biztos eredményt akarunk felmutatni, amannak úgy, mint emennek a közreműködését kérni és megnyernünk kell; mert a belső fejlesztés munkája nagyon sokféle s legnagyobb részben oly természetű, hogy mi tanárok, magunkban, a legnagyobb buzgóság és a legkitartóbb igyekezet mellett is csak félmunkát végeznénk. Nem akarom, de megfigyelési képességem és tapasztalataim hiányossága miatt bizonyára nem is tudnám a középiskolai oktatás- és