Állami főreáliskola, Debrecen, 1903

61 A király azonban ezt nem tette meg, hanem a bírót maga elé hívatta és e szavakat intézte hozzá: „Óhajtanám, hogy az én fiam is oly bíróra találjon, aki őt, tekintet nélkül személyére, szükség esetén a törvény szentségéről felvilágosítaná". 3. A francia nyelvből: Fordítás. Moliére. Poquelin János, ki később a Moliöre nevet vette föl, született Párisban 1622 január 15-én. Atyja királyi kárpitos ós komornyik volt. A kis János 10 éves volt, mikor elvesztette atyját. Ettől fogva gyakran nagyatyja gondjaira bízták, ki kedvét lelte abban, hogy unokáját színházba vigye. Később a középiskolába került. 1645-ben a színészet iránti vágyának nem tudott tovább ellentállani s színész lett. Párisban nem boldogulván, tizenkét éven át mint vándorszínész járta be a vidéket. Visszatérve Párisba, nemsokára a király kedvence lett. Remekművei közül kiemeljük a következőket: A férjek iskolája. A nők iskolája. Az embergyűlölő. A képmutató. A fösvény. A képzelt beteg. A tudós nők. Dicsőségének 15-ik évében a Képzelt beteg negye­dik előadása alkalmával a színpadon meghalt 1673 február 17-ón. Mint­hogy színész volt, nem lehetett az Akadémia tagja. Száz óv múlva az Akadémia gyűlóstermcben elhelyezték mellszobrát e felirattal: „Rien ne manque á sa gloire, il manquait á la nötre". 1844-ben emlék-oszlopot emeltek neki Párisban, szemben avval a házzal, melyben született. 4. A mennyiségtanból: 1. ,700 koronát négy egyén (A, B, C, D) között úgy kell felosztani, hogy az egyes részek geometriai haladványt képezzenek. 1) ós A osztály­részeinek különbsége úgy aránylik C és B osztályrészeinek különbsé­géhez, mint 37: 12. Mennyi jut mindegyiknek? 2. Mily távolságra van 2x 4- 3y = 6 egyenes az x 2+y 2 — 4x -f 6y—3=0 kör középpontjától? Melyek a két vonal átmetszósi pontjainak koor­dinátái ? Eredmény: A magyar nyelvi feladatok közül az irodalomtörténetit dolgozta 4, a történelem—földrajzit 1, a fizikait 15; jelesen 2, jól 4, elégségesen 14 oldotta meg. A német feladatok közül mindannyian a fordítást választották; ketten azonkívül még a szabad dolgozatot is megcsinálták. Eredmény: 4 jeles, 5 jó, 11 elégséges. A francia dolgozat eredménye: 3 jeles, 7 jó, 10 elégséges. A mennyiségtani dolgozatok között van 2 jeles, 8 jó, 10 elégséges. Ez alapon mind a 20 vizsgálatot tevő a szóbeli vizsgálatra bocsát­tatott. Jelesen érett 3 (Krausz Bernát, Kuti Sándor, Tóth Árpád), jól

Next

/
Thumbnails
Contents