Állami főreáliskola, Debrecen, 1902
6 cjncinnátusi egyszerűségét, az ő franklini ember- és munkaszeretetét, az ő mirabeaui bátorságát, hanem mégis magasztalnunk kell lyeurgusi szilárdságát és demosthenesi ékesszólását. Nem eskette meg ugyan honfitársait, mint Lycurgus a spártaiakat, hogy visszatértéig hívek maradnak törvényeihez, de azért ő is elbújdoso-tt, távol maradt hazájától, ette a hontalanság keserű kenyerét, sőt elszánta magát arra is, hogy porait idegen szél hordja szét, mert tudta, hogy népe, az egész magyar nemzet rendületlenül megáll az 1848. évi alaptörvények mellett, míg ő, a törvények alkotója fel nem oldja a köteles hűség alól, míg az ő tisztelet- és félelemgerjesztő személye, mint élő tiltakozás, riaszt el kicsinyt és nagyot e törvények elalkuvásától vagy meghamisításától. Sőt hajthatatlan jelleme, vaskövetkezetessége Kossuthnak magának azt parancsolta, hogy még az 1849. évi függetlenségi nyilatkozathoz is tűrhetetlenül ragaszkodjék, ámbár ezt a nemzet mindjárt a forradalom után sem tekintette az 1848. évi alaptörvények kiegészítő részének, az 1867. évi kiegyezéssel pedig végkép kitörölte a magyar törvények sorából. A világtörténelem nagyjai közül senkihez sem áll Kossuth oly közel, mint Demostheneshez. Nem . azért, mert ugyanaz a szabadságszeretet lelkesítette őket; nem azért, mert az idegen hatalomnak ugyanaz a gyűlölete ízzott szívökben, nem azért, mert a hazáért, a szabadságért küzdve, mindkettőnek ugyanaz, száműzetés, hontalanság, sőt az egyiknek vértanú-halál lett a sorsa, hanem mert mindkettőt az ég legfényesebb adománynyal, a leghatalmasabb tehetséggel, az ékesszólás bűvös erejével áldotta meg. Kossuth szónoknak született, neveltetése pedig és tanúlmányai, majd publicisztikai pályája, végül államférfiúi, nemzetvezérlő szerepe a lehető legmagasabbra fejlesztették benne a szunnya- dozó művészi erőt. Szónak és tolinak egyaránt mestere; elmondott és megírott beszédeiben tetőpontját éri el a magyar politikai szónoklat. Nagy Pál heve, Kölcsey érzelmessége, Eötvös rajongása, Wesselényi keserűsége, Deák Ferencz méltósága mind megtalálhatók az ő műveiben, mind csak egyes megtört sugarai az ő szónoki lángelméjének, melyet főkép a merészen ragyogó fantázia, a nyelv színpompája tesz kápráztatóvá, ellenállhatat- lanúl el ragadóvá. Senki nem tudott a szívek húrjain úgy játszani, mint ő ! Hogy tudott könnyet fakasztani és haragot gerjeszteni, hogy tudott bátorítani és megfélemlíteni, hogy tudott kemény daczra bírni és hogy tudott áldozatra, pénz- és véráldozatra lelkesíteni! Csodás erő, bűvös varázs! S mindezt a puszta szó, az egyszerű nyelv segítségével. De milyen ez a nyelv, a magyar nyelv az ő ajkán? Egyszer lágyan susog, mint az esti szellő, máskor hangosan dörög, mint viharos égboltozat, egyszer jótékonyan melegít, mint a májusi nap, máskor gyújtogatva pusztít, mint a haragos villám. A szónak és tolinak ekkora és ily sokféle művészetével nem csoda, ha elragadta népét, a magyar népet, a melynek minden szíve rezgését
