Állami főreáliskola, Debrecen, 1902

4

hajoljon meg idegen bálványok előtt; innen vési szívébe, hogy tisztelje és szeresse a királyt és hazát, mert csak így lesz hosszú életű e földön, hogy szeresse felebarátját, mint önmagát; innen szívja magába, hogy ne nyomja el a gondolatot, ne üldözze a hitszabadságot, ne tartsa szolgaságban a maga testvérét, ne kívánja a más jószágát, de a maga birtokát se engedje senkinek.

Még el sem végezte Kossuth a maga mózesi küldetését, már Józsua hivatása várt reá. Alig foglalta törvénykönyvbe az új magyar alkotmány legfőbb pontjait, a népképviseletet, a független felelős kormányt, a föld és nép, a szó és gondolat szabadságát, midőn csatakürtbe kellett fúnia, harczi kardot kötnie. Kürtjének hatalmas hangjától Jerikhóénál erősebb és régibb falak omlottak le; eltűntek a közömbösség, az elfogúltság, a kishitűség nyomasztó bástyái, porba hullottak a társadalmi osztályok választófalai. De még nagyobb csodák is történtek ! Midőn kürtjéből elhangzott a riadószó: Veszélyben a haza! a gyengék megerősödtek, a gyermekek férfiakká lettek, a vének meg- ifjodtak, az élők vére felforrott, sőt mint Lehel kürtjének hallatára, a haldoklók is feleszméltek; a Kárpátoktól az Adriáig talpra állott az egész ország. Kürtjének esdő, hívó szózata: Veszélyben a haza! az ország határain túl is elhatott a messze távolba. A haza legderekabb vitézei távol voltak, majdnem oly messze, mint a keletre el bujdosott Csaba vitézei. De mikor a riadó, esdő, hívó szózat eljutott hozzájuk, fölkerekedtek, meghágták a meredek bérczeket, átgázolták a rohanó folyókat, kiszakították magukat bajtársaik karjai közül, átvágták magukat ellenséges népek és fölkelő hordák tömegén, hogy a szükség perczében itthon legyenek, mint ahogy Csaba vitézei megjelentek a hadak útján a székelyek segítség-kiáltására.

S midőn elnémult a csatakürt, midőn árúló nemzetiségek és szövetkezett nagyhatalmak kicsavarták a magyar kézből a hadi kardot, akkor új próféta, a Jeremiás próféta lelke száll Kossuthba. Ott ül vala az ország romjai felett és sír és zokog és kesereg. Megható siralma, megrázó panasza országról országra ér, vele sír, zokog és kesereg minden érző kebel az egész művelt világon s amint a költő aggódva sejtette : a népek millióinak szemében gyászkönny ült. Megtörtént az a csoda, hogy midőn a hatalom kitörülte hazánkat az országok sorából, Kossuth kitéphetetlenül beleültette a népek részvevő szívébe, amidőn az erőszak a magyarnak nevét még az emlékezetből is ki akarta irtani, Kossuth világszerte, óceánon innen és túl ismeretessé és ünnepeltté tette. Vele együtt panaszolta az egész emberiség, hogy Krisztus megfeszítése óta nagyobb igazságtalanság nem történt, mint amelyet a magyar nép szenvedett; vele együtt vallotta nemcsak minden magyar hazafi, hanem az igazságnak, a népjognak összes barátai, hogy a magyar Golgothát is föltámadásnak kell követnie.

Valóban nem tudjuk eldönteni, mikor volt Kossuth nagyobb, mikor végzett nehezebb és dicsőbb munkát'? Akkor-e, midőn mint tör-