Állami főreáliskola, Debrecen, 1902
egyik részen az Isten és angyalai, a másikon a sötétség démona hatnia; a hanyatló erő, a lankadó remény új tápot nyert; a haza új áldozatokat követelt s költőnk, ki bosszús és kedvetlen volt, mihelyt tétlenségre kárhoztatva másokat cselekedni látott, gyors elhatározást és tettet sürget; mindenki ragadjon fegyvert, csak a gyávák alázzák meg magukat s fetrengjenek imát mormolva a porban s várják, hogy Isten elgázolja őket. Szégyenbélyeget nyom azok homlokára, kik a közös ügy mellőzésével saját kényelmüket keresik: gyalázat e fickókra; német bor ne lelkesítse, német leány ne csókolja, német dal ne gyönyörködtesse őket. Ha még annyi érzelem rohanja is meg a költőt, övéiről sem feledkezik meg: ő értük is harcol most s gondolatai gyakran felkeresik szeretteit, kiktől talán örökre vett búcsút. A búcsú fájt s a fájdalmat még most is érzi: de éppen annak tudata, hogy övéit védi, ad neki erőt, kitartást. S úgy mint ő, úgy éreznek társai is. Döntő pillanatok előtt felhívja őket, hogy gondoljanak még egyszer szeretteikre, mert ez talán az utolsó alkalom; pitymallik már s mire kinappalodik, sok szív megszűnt dobogni. A hőst azonban ez sem riasztja vissza, mert : Wer für sein Lieb nicht sterben kann, ist keines Kusses werth ! A diadalt, melyet Körner látnoki lélekkel megjövendölt, csakugyan kivívta a német nép; sajnos azonban, másik sejtelme, melynek többször adott kifejezést, szintén megvalósult: hazát, szabad hazát küzdött ki magának, de a győzelem szíve vérébe került. III. Mint már előbb említettük, költőnk élénk képzelettel, könnyed és tetszetős kifejezésmóddal és finom zenei érzékkel volt megáldva. Képzeletének köszönhette, hogy gondolatainak megérzékítésére oly sok és gyakran plasztikus képet használhatott, mely amúgy is zengzetes nyelvének erőt, eleven és mégis emelkedett színezetet adott, Lírájának már alaphangja is emelkedett — a mi természetes is — mindamellett sikerült neki a hangulatot a különféle alkalmakhoz mérten fokozni s egy kellemes összhangban összefoglalni, melyet csak itt-ott zavar meg fiatalos hevétől származó s eléggé érthető egyik-másik vaskos mondása, A mi képzeletét megragadta, azt rögtön föl is dolgozta, még pedig igen könnyen. Körner mit sem tudott arról, hogy a kifejezés nem mindig találó, hogy egy gondolat, egy érzelem számára sokszor hiába keressük a megfelelő mezt. Ez a körülmény sohasem nehezítette meg költői tevékenységét, könnyen folyt ajkáról a szó, kicsinyes mérlegelésié nem volt sem kedve, sem ideje, s a mi rövidesen megalakult lelkében, azt rövidesen formába is öntötte. S mégis meg kell vallanunk, hogy alak és tartalom harmonikusan egyesülnek költészetében, hogy mindig megtalálta a legmegfelelőbb, legpregnánsabb kifejezést, hogy a hatást nyelvtani szabálytalanságok, verstani botlások nem csökkentik. S költészetének még egy kiváló oldaláról kell megemlékeznünk: dallamosságáról. Elég 213