Állami főreáliskola, Debrecen, 1902
12 dalom eseményeit. Körner Keresztély, ki Schillerrel igen élénken levelezett, az irodalmi élet minden jelentősebb mozzanatairól értesült; az újonnan megjelent munkákat rögtön beszerzetté és elolvasta; Schillernek és utóbb Goethének egy-egy kézirata valóságos irodalmi csemege volt; Schiller munkáit szereposztással olvasta a család s Körnerék ismételten mondanak köszönetét azon élvezetért, melyet egyik-másik mű szerzett nekik. Az irodalom egyéb vezető férfiaival is összeköttetésben állott Körner; Schilleren és Goethén kivül Wieland-dal, Herder-rel, Schlegel Frigyessel, Humboldt Vilmossal és másokkal; a legtöbben Körneréknél többször meg is fordultak. Természetes, hogy ez a tevékeny irodalmi részvét költőnk lelkére is élénk benyomást gyakorolt. Ebben a körben nevekedett Tivadar tizenhét éves koráig, a pálya- választásig. Bányász akart lenni s azért 1808. junius elején a freibergi bányászati akadémiára ment. Az egész család elkísérte s bár mindössze 4 mértföldnyire volt hazáiról, mégis nehéz volt neki a válás. „Erőt vett magán, hogy búját elrejtse ; de meg vagyok győződve, hogy fájlalni fogja a szülői házat“ — írja Emma 1808. junius 14-én Weber tanárnak. A bányászat eleinte vonzotta s idejét úgy osztotta be, hogy egyes napokon, mint közönséges bányász, a tárnában dolgozott, a többi napokon pedig elméleti előadásokat hallgatott. Különös tetszését Werner bányászati és geognoszticai és Lampadius mathematikai, chemiai- és fizikai előadásai nyerték meg. Bányászdalai elég csattanós bizonyítékai lelkesedésének. Midőn Tivadar azonban Werner vezetése mellett tanúlmányaiba mindjobban elmélyedt, minden egyéb elvesztette reá nézve vonzó erejét; a gyakorlati bányászat teljesen háttérbe szorúlt s Tivadar természetrajzzal kezdett foglalkozni; Wernerrel egyetértőleg egy sziléziai út tervét készítette elő. Vándorlását aug. havában kezdte meg s jó kedvvel járta be az országot. Mivel Dorottya kurlandi hercegnő leányai, Redens miniszter, Stollberg Antal és Ferdinand grófok, Gessler gróf és Charpentier bányatanácsos mindenütt előzékenyen fogadták, bőséges alkalma nyílott átázását tudománya számára kihasználni. Amellett azonban a természet szépségeit is figyelemmel kísérte s néhány költeménye, részben a legsikerültebb költeményei, ezen útazásnak köszönik létüket. 1810. február 18-án Körner Keresztély a „Knospen“ kéziratát, — ily címet adott Tivadar költeményei első gyűjteményének, — Gösehennek küldi kinyomatás végett. Amadeus Wendt bírálta meg e gyűjteményt a „Jenaer Literaturzeitung“-ban. E bírálat veleje az, hogy költőnk dikciója még nagyon Schilleri, mit Dippold híres bírálatában (1810. augusztus 20.) szintén megjegyzett, Körner érezte a kifogás igazságát s behatóbb, részletesebb bírálatot kért. A költészet iránti hajlam már fölébredt benne s ha most még csupán időtöltésképen foglalkozik tanúl- mányai mellett a költészettel, mindjobban közeledik azon idő felé, melyben a költészet fog előtérbe lépni s a tanúlmány csupán célhoz vezető eszközzé fog sülyedni.
